2024. Október 06. vasárnap
1 . oldal
Sokunkat kínoz időnként vagy rendszeresen egy kissé titokzatos „nyavalya”, amelyet gyakran a környezetünk is viccelődéssel próbál elütni. Amíg tűrhetően bírunk mozogni. Hogy a valóságban mennyi kellemetlenséggel jár a hátfájás, azt más nem tudja, csak ha már tapasztalta saját maga is. És akkor a számtalan lehetséges okról még nem is beszéltünk...

hát, hátfájásA hátfájás hátterében számtalan ok állhat, melyek nem csak a hát és a gerinc lokális problémái lehetnek, de a mellkasi és hasi szervek kisugárzó megbetegedései is.


Szerző: Dr. Jakab Csilla

Ossza meg: Kövessen minket:
Ha egy betegség hosszú időre ágyba kényszerít valakit, fokozott a veszélye a felfekvés (decubitus) kialakulásának, ami különösen az idős embereket fenyegeti. Ha otthonukban ápolunk beteget, a legfontosabb teendők egyike a decubitus megelőzése, mert a jelentős fájdalom mellett az is előfordulhat, hogy nem is az alapbetegség, hanem az elhanyagolt, súlyos felfekvésből származó szepszis miatt veszítjük el a beteget. Mindez azonban gondos ápolással megelőzhető.
felfekvés, decubitusA hosszú ideig tartó fekvés következtében kialakuló felfekvés akár halállal is végződhet. Pedig a megelőzési mód egyszerű, de szinte percről percre foglalkoznunk kell a magatehetetlen, ágyban fekvő beteggel.
Szerző: Mucha Márkné

Ossza meg: Kövessen minket:

Az emlő szűrővizsgálata

emlőrák, szűrővizsgálat, mammográfia
1 . oldal
Az emlőrák a női nemet leggyakrabban sújtó rosszindulatú daganatos megbetegedés. Magyarországon évente kb. 7500-8000 esetet diagnosztizálnak, és kb. 2500 beteg hal meg a betegség következtében. A halálozás mértéke a nyugati országokhoz hasonlóan, bár annál kisebb mértékben, de nálunk is csökken.

emlőrák, mammográfia, szűrővizsgálatAz emlőrák a női nemet leggyakrabban sújtó rosszindulatú megbetegedés. Kiszűrésére a legalkalmasabb az emlő fizikai vizsgálata és a mammográfia.


Szerző: Dr. Fűtő László

Ossza meg: Kövessen minket:
A női nemi szervek harmadik leggyakoribb rosszindulatú megbetegedése a méhnyakrák. Magyarországon évente csaknem hatszáz nő hal meg e súlyos megbetegedésben, mely a női nemi szervi rákok 10-12%-át teszi ki. Bár az utóbbi évtizedben előfordulási gyakorisága csökken, a veszélyeztetett életkor azonban sajnos az egyre fiatalabb korosztály felé tolódik el.

nőgyógyászati rákszűrésAz egyik leggyakoribb női rosszindulatú megbetegedés, a méhnyakrák az utóbbi időben a fiatalabb korosztályt is egyre inkább veszélyezteti. A kezdeti stádiumban lévő betegség fájdalmatlan, gyors vizsgálattal diagnosztizálható.


Szerző:

Dr. Sárosi Zsuzsanna
nőgyógyász-onkológus


Ossza meg: Kövessen minket:
A síelés nemcsak kedvelt téli sport, de igen egészséges is. Legfőbb élettani haszna, hogy a nagy izomcsoportokat átfogóan mozgatja meg és a szervezetet regenerálja. Ugyanakkor veszélyessége miatt óvatosságot követel ez a sportág.

síbalesetA síelés nemcsak kedvelt téli sport, de igen egészséges is. Legfőbb élettani haszna, hogy a nagy izomcsoportokat átfogóan mozgatja meg és a szervezetet regenerálja.== Ugyanakkor veszélyessége miatt óvatosságot követel ez a sportág.


Szerző: Tóth Andrea

Ossza meg: Kövessen minket:
1 . oldal
Fogazatunk állapota elsősorban táplálkozási és egészségügyi kérdés, de ugyanakkor fontos esztétikai tényező is. Igazgyönggyel hasonlítják össze gyakran a fogakat, és annyi biztosan igaz: ha szép fogazatot szeretnénk, megfelelően törődni kell velük.

fogápolásNem mindig annak örülnek a fogak, amit mi is szeretünk. Vegyük figyelembe kívánságaikat, elvégre ők vannak többen. A fogápolás alapszabályai, hogy többen is maradjanak!
Szerző: Dr. Meiszner Katalin

Ossza meg: Kövessen minket:
Az ép és szép fogak részben öröklődnek, de a gondos és rendszeres száj- és fogápolás rengeteget javíthat a kevésbé kedvező genetikai adottságokon is. Ennek ellenére egy pár évvel ezelőtti felmérés szerint a magyar lakosság 15%-a nem tisztítja naponta a fogait, és több mint fele egyáltalán nem használja fogkeféjét. Ezen elborzasztó adatok ismeretében úgy tűnik, nem lehet eleget beszélni a megfelelő fog- és szájápolásról.

fogápolásAz egészséges fogazat csak a szerencsések számára alapvető adottság, a megfelelő fogápolás révén azonban mindenki számára elérhető lehet. Mikor kezdje a gyerek a fogmosást, milyen a jó fogkefe és fogkrém?


Forrás: Vital.hu

Ossza meg: Kövessen minket:
Az olvasók közül bizonyára sokan virrasztottak már át egy-egy nehéz éjszakát fülfájós gyermekükkel. Természetes, hogy a fület érintő sérülések, gyulladások fülfájást okoznak, de talán nem is gondolnák a szülők, hogy milyen sok más betegség járhat még hasonló panasszal.

fülfájásA gyermekek többsége átesik legalább egy középfülgyulladáson, melynek legjellemzőbb tünete a szinte elviselhetetlen fájdalom. Honnan tudhatja a szülő, hogy a kisgyermeknek a füle fáj? Okok és kezelés.


Szerző:

Dr. Csákányi Zsuzsanna
Gyógyhírek
/A Heim Pál Gyermekkórház havilapja/


Ossza meg: Kövessen minket:
A gyilkos galócának gallérja és bocskora van, kalapja zöldes vagy barnászöld árnyalatú, lemezei és húsa fehér színűek. Hazánkban a halálos kimenetelű mérgezések több mint 90%-át a gyilkos galóca okozza. Ehhez sajnos az is hozzájárul, hogy könnyen összetéveszthető más ehető gombákkal, különösen az erdei csiperkével. Bánjunk óvatosan és körültekintően a gombákkal, hiszen az erdei, mezei sétáinkon begyűjtött vagy a csarnokok, piacok bejárata előtt vásárolt, ellenőrizetlen gombák tányérjainkra kerülve nemcsak egészségünket, hanem életünket fenyegető veszélyt is jelenthetnek.

gyilkos galócaAnnak ellenére, hogy a gyilkos galóca talán a legismertebb mérgező gomba, a halálos kimenetelű mérgezéseknek több mint 90%-áért felelős.== Mivel az erdei csiperkétől csak bocskora és gallérja különbözteti meg, a legbiztosabb, ha szakértővel ellenőriztetjük gyűjteményünket.
Szerző: Dr. Árki Ildikó

Ossza meg: Kövessen minket:
A gégerák szörnyű betegség. Ha van olyan ismerősünk, akinél diagnosztizálták és kezelik, vagy láttunk már ilyen beteget, bizony elborzadunk… A daganat elpusztíthatja a hangszalagokat, így a hangképzés megszűnhet. Mindemellett a légcsövön egy művi légzőnyílás készítése válhat szükségessé, mely bizonyos esetekben sajnos maradandó lehet.

gégerák A gégerák szörnyű betegség. Ha van olyan ismerősünk, akinél diagnosztizálták és kezelik, vagy láttunk már ilyen beteget, bizony elborzadunk. Magyarországon a gégerák a fej-nyaktájék leggyakoribb daganata.


Ossza meg: Kövessen minket:
« első‹ előző948.  |  949.  |  950.  |  951.  |  952.  |  953.  |  954.  |  955.  |  956.  |  következő ›utolsó »



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés