2017. Augusztus 20. vasárnap
Nemcsak a nap jelent égésveszélyt, hiszen a tűztől származó égési sérülések száma is jelentősen megnövekszik a nyári hónapokban – figyelmeztetnek a szakértők, akik hangsúlyozzák, hogy a gyerekek körében a legmagasabb a kockázat.

A gyerekek a legsérülékenyebbek. Gyakran előfordul, hogy a kezüket a kerti grill szélére teszik – magyarázta Dr. Richard Gamelli, az egyesült államokbeli Loyola Egyetemi Orvosi Központ égési osztályának főorvosa az intézmény sajtóközleményében. ­- A mondás, miszerint nem érdemes a tűzzel játszani, valóban igaz: muszáj mindig körültekintően eljárni, amennyiben tűzzel van dolgunk. Az ilyen sérülések könnyen és gyorsan bekövetkeznek, főleg gyerekek vagy alkohol jelenlétében” – tette hozzá a főorvos. „A gyerekeket távol kell tartani a sütési területtől, és akkor is érdemes figyelni rájuk, amikor az étel már elkészült. A grill ugyanis még forró” – mondta Dr. Gamelli.

A tábortüzekre ugyancsak igaz, hogy a forró parázs még akkor is veszélyt jelenthet, amikor a kirándulók azt hitték, hogy már eloltották. „A kórházunkban olyan sérültek is megfordultak már, akik az előző esti tűztől égtek meg, mert azt hitték, mert teljesen elaludt. Pedig a tűz még órákkal később is veszélyes hőmérsékleten maradhat” – intett óva a szakértő, aki többek között az alábbi biztonsági tanácsok megfogadását javasolja:

– Ne hagyjunk felügyelet nélkül semmit, ami ég!

– A gyerekeket és a kisállatokat tartsuk biztonságos távolságban a tűztől!

– Csak falaktól, kerítésektől és más gyúlékony objektumoktól távol szabad tüzet gyújtani.

– Soha ne rendezzünk sütést a garázsban, a fedett kocsifeljáró alatt, vagy más olyan helyen, ami lángra kaphat!

– Legyen kéznél oltó berendezés, és legyünk tisztában a használatával!

– Ne fogyasszunk alkoholt tűz közelében!

– Fém fedéllel takarjuk le a hamut!

– A szenet még órákkal a tűz eloltása után se érintsük meg!

– Ha égési sérülés történt, azonnal kérjünk orvosi segítséget!


Forrás: Medipress
2014. 07. 22.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés