2020. Szeptember 24. csütörtök
Az alkohol mértékletes fogyasztásának több kutatás is szívvédő hatást tulajdonított, egy újabb tanulmány viszont azt jelzi, hogy ez az előny eltűnik, ha valaki időnként túlzottan kirúg a hámból.

Tizennégy korábbi vizsgálat, összesen pedig 50 ezer ember adatainak elemezése alapján kanadai kutatók megállapították, hogy azoknál, akik gyakran sokat ittak, 45 százalékkal nagyobb valószínűséggel fordultak elő koronáriás szívbetegségek. Ezeknél lerakódások keletkeznek a szív artériáiban, akadályozva a vér áramlását, ezáltal pedig a szív oxigénellátását. Összehasonlításként: az Amerikai Szívtársaság adatai szerint az amerikaiak mintegy 8 százalékának van szívbetegsége.

alkohol

Az elemzésnél az számított gyakori és sok ivásnak, ha valaki egy év leforgása alatt legalább tizenkétszer – azaz legalább havonta egyszer - egy napon belül öt vagy több adag alkoholos italt fogyasztott el. Az American Journal of Epidemiology című szakfolyóiratban megjelent tanulmány szerzői szerint még a rendszertelen nagyivás is semmissé teheti a mértékletes alkoholfogyasztás egészségügyi előnyeit.

Míg a napi egy, esetleg két adag ital jót tehet a szívnek és az ereknek, addig az alkalmankénti tivornya szívritmuszavart, magas vérnyomást, sőt rögképződést okozhat – közölte Michael Roercke kutatásvezető, egy torontói egészségügyi központ (Center for Addiction and Mental Health) munkatársa.


Forrás: MTI
2010. 02. 20.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés