2024. Október 07. hétfő
A nők kiegyensúlyozott mindennapjaihoz hozzá tartozik az is, hogy a vérzésükkel ne legyenek gondok. Ez azonban nagyon sokszor nincsen így, számolniuk kell a köztes, pecsételő vérzéssel, vagy a barnás folyással. Ennek a jelenségnek a hátterében sokszor hormonális okok állnak, amiket mindenképpen orvosolni szükséges! A témában dr. Bérczy Judit, a Budai Endokrinközpont endokrinológusa van a segítségünkre.

A nők kiegyensúlyozott mindennapjaihoz hozzátartozik az is, hogy a vérzésükkel ne legyenek gondok. Ez azonban nagyon sokszor nincsen így, számolniuk kell a köztes, pecsételő vérzéssel, vagy a barnás folyással.

Forrás: Budai Endokrinközpont
2016. 03. 14.
Ossza meg: Kövessen minket:
Van egy olyan betegség, mellyel az emberek többsége nem foglalkozik, egészen addig, amíg annak tünetei nem jelentkeznek, ám akkor már késő. A csontritkulás sajnos a korral is együtt jár, ám a megelőzése kiemelt szerepet kap, hiszen visszafordítani nagyon nehéz, teljesen rendbe hozni pedig lehetetlen. A témában dr. Koppány Viktória, a Budai Endokrinközpont endokrinológusa van a segítségünkre.

Van egy olyan betegség, mellyel az emberek többsége nem foglalkozik, egészen addig, amíg annak tünetei nem jelentkeznek, ám akkor már késő.

Forrás: Budai Endokrinközpont
2016. 03. 14.
Ossza meg: Kövessen minket:
A szakértők arra hívták fel a figyelmet, hogy a leghalálosabb bőrrák típussal diagnosztizált betegek többségén húsznál kevesebb anyajegy található.

A szakértők arra hívták fel a figyelmet, hogy a leghalálosabb bőrrák típussal diagnosztizált betegek többségén húsznál kevesebb anyajegy található.
Forrás: Medipress

Ossza meg: Kövessen minket:
A legújabb kutatás szerint a napfény vitamin hiánya következtében az emlődaganatok növekedése felgyorsul, és terjedni kezdenek.

A legújabb kutatás szerint a napfény vitamin hiánya következtében az emlődaganatok növekedése felgyorsul, és terjedni kezdenek.
Forrás: Medipress
2016. 03. 13.
Ossza meg: Kövessen minket:
Egy a Sidney Egyetemen készült vizsgálat szerint, azok, akik az íróasztaluknál félig állva ülnek, sokkal energikusabbak, ugyanakkor éppen annyira produktívak, mint azok, akik hagyományos módon ücsörögnek az asztal mellett munka közben.

Egy friss kutatásból az derült ki, hogy a hetente legalább öt adag joghurtot fogyasztó nőkben kisebb valószínűséggel alakulhat ki magas vérnyomás.

Előfordul, hogy a fél év alatti csecsemő szinte folyamatosan szörtyögő hangot ad ki, évszaktól és attól függetlenül, hogy van-e a környezetében hurutos beteg. Ilyenkor érdemes reflux irányába vizsgálódni, gyakran a gyomorból a nyelőcső irányába visszajutó táplálék okozza a problémát.

Forrás: www.allergiakozpont.hu
2016. 03. 12.
Ossza meg: Kövessen minket:
Természetesen a magasvérnyomás hátterében elsősorban a nem megfelelő életmód és az emiatt kialakult érhálózati sérülések állnak, de egyes esetekben az is elképzelhető, hogy a mellékvesekéreg rendellenes működése okozza a magasvérnyomást. A témában dr. Molnár Jeannette, a Budai Endokrinközpont endokrinológusa van a segítségünkre.

Természetesen a magasvérnyomás hátterében elsősorban a nem megfelelő életmód és az emiatt kialakult érhálózati sérülések állnak, de egyes esetekben az is elképzelhető, hogy a mellékvesekéreg rendellenes működése okozza a magasvérnyomást.

Forrás: Budai Endokrinközpont

Ossza meg: Kövessen minket:
Úgy tűnik, a nők az önző, sötét jellemű férfiakhoz vonzódnak a leginkább – legalábbis ezt állítja egy lengyel-finn kutatásból.

Úgy tűnik, a nők az önző, sötét jellemű férfiakhoz vonzódnak a leginkább – legalábbis ezt állítja egy lengyel-finn kutatásból.
Forrás: Medipress
2016. 03. 11.
Ossza meg: Kövessen minket:
Veszélyben vannak azok a fiatal sportolók, akik nagy szülői nyomás alatt állnak, hogy sikereket érjenek el. Ezek a kamaszok jó eséllyel nyúlnak tiltott szerekhez, hogy könnyebben bírják a megpróbáltatásokat.

« első‹ előző545.  |  546.  |  547.  |  548.  |  549.  |  550.  |  551.  |  552.  |  553.  |  következő ›utolsó »

Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés