2022. Január 24. hétfő
Gyakran nem vesszük elég komolyan a bőrünkön megjelenő elváltozásokat, pedig még a rosszindulatú bőrdaganat is gyógyítható, ha idejében fordulunk szakemberhez. Erre hívja fel a figyelmet a Magyar Dermatológiai Társulat, amely negyedszer rendezi meg az Országos Melanoma Napot.

Az Európai Unió országaival összhangban az idén május 11-én, hétfőn rendezi meg az Országos Melanoma Napot a bőrgyógyászokat tömörítő Magyar Dermatológiai Társulat – mondta el Kemény Lajos professzor, a társulat elnöke keddi sajtótájékoztatójukon.

melanoma, anyajegyszűrés

A 25-30 éves nők között a melanoma vezető halálok Magyarországon, pedig a bőr festéksejtjeiből kiinduló rosszindulatú daganat jól gyógyítható, ha idejében észleljük. Ennek legjobb módja, ha anyajegyszűrésen veszünk részt – hívta fel a figyelmet doktor Oláh Judit, a Magyar Dermatológiai Társulat Onkodermatológiai Szekciójának vezetője.

„A bőr emlékszik, ezért már a kis gyermekeket is védeni kell a túlzott napfénytől – árnyékkal, sapkával, pólóval, napszemüveggel” – hangsúlyozta doktor Vasváry Artúrné, a Magyar Rákellenes Liga elnöke. Mindenki tud a melanoma ellen védekezni, ha csökkenti a lehetséges kockázatokat – fűzte hozzá.

A szakemberek már szabad szemmel is képesek megkülönböztetni az ártalmatlan anyajegyeket a kórosan megváltozottól, érdemes tehát felkeresni az idén munkanapra eső rendezvény helyszíneit, és részt venni a szűréseken, ahol a hatékony fényvédelemről is tájékoztatást kaphatunk. Az anyajegy szűrése teljesen fájdalommentes és ártalmatlan.

A rosszindulatú bőrdaganatok gyakorisága növekszik, és előzetes becslések szerint 2010-re minden ötvenedik embernél előfordulhat a betegség.

Az Országos Melanoma Nap rendezvényeiről részletes információ április második felétől a www.melanomanap.hu honlapon olvasható majd, illetve a 06/60/40-900-600-as telefonszámon regisztrálhatnak az érdeklődők.


Forrás: MTI

Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés