2024. Október 24. csütörtök
A közösségi portálok kétségkívül összefüggésbe hozhatóak a különféle mentális betegségekkel, egy friss tanulmány most azonban a Twittert konkrétan a pszichózis egyik kiváltó okaként említi.

Forrás: Medipress
2014. 08. 22.
Ossza meg: Kövessen minket:
Egy a JAMA Neurology című lapban nemrég közzétett tanulmány arról számol be, hogy az emberi agy közvetlenül születésünk után nő a leggyorsabb ütemben, és mindössze három hónap alatt már a végleges felnőtt méret felét is eléri.

2014. 08. 21.
Ossza meg: Kövessen minket:
Adrenalin helyett placebót kaphatnak azok a betegek a mentőorvostól, akik szívmegállás miatt szorulnak ellátásra. Mindez egy „etikailag vitatható” kutatás keretein belül történhet majd meg.

Norvég kutatók szerint egy ötperces szűrővizsgálat segítségével 25 százalékkal csökkenteni lehetne a béldaganatban elhunytak számát.

A YouTube tele van mostanában olyan videókkal, amelyben híres emberek egy vödör jeget öntenek a fejükre. Bármilyen furcsának is tűnik, valójában jó okkal teszik.

A legújabb hírek szerint Robin Williams öngyilkossága előtt a Parkinson-kór korai tüneteit tapasztalta.

A szakértők kiszámolták, harapásonként átlagosan hány kalória kerül a szervezetünkbe, ami férfiaknál 17-et, nőknél pedig 11-et jelent. Az új eszköz segítségével biztosítható, hogy a fogyni vágyók tudják, mikor kell abbahagyniuk az evést. Például száz harapásnál, ami 1 700 kalóriát jelent az uraknál, 1 100-at pedig a hölgyeknél.

2014. 08. 20.
Ossza meg: Kövessen minket:
Brit tudósok olyan kezelési eljárást fejlesztettek ki, aminek során azzal késztetik önmegsemmisítésre a rákos sejteket, hogy sót injekcióznak beléjük.

Kira Yates (9 éves) testét egy ritka genetikai betegség miatt kellett újraépíteni.

2014. 08. 19.
Ossza meg: Kövessen minket:
A fogamzásgátló tabletta jótékony hatásairól számos tanulmány született már: nem csak a nem kívánt terhességet lehet elkerülni a segítségével, de megszépíti a bőrt és megelőzi a petefészekrákot egyes kutatások szerint. Most pedig kiderült, hogy mindennek tetejében még az agyműködést is serkenti – tudjuk meg a Monash Alfred Psychiatry Research Centre friss elemzéséből, amely a Contraception című szaklapban került publikálásra.

« első‹ előző749.  |  750.  |  751.  |  752.  |  753.  |  754.  |  755.  |  756.  |  757.  |  következő ›utolsó »

Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés