2024. Október 02. szerda
Adrenalin helyett placebót kaphatnak azok a betegek a mentőorvostól, akik szívmegállás miatt szorulnak ellátásra. Mindez egy „etikailag vitatható” kutatás keretein belül történhet majd meg.

A vizsgálat során a megállt szívű páciensek a megszokott adrenalin injekciót fogják kapni, vagy pedig sós vizes oldatot – és sem maga a mentőorvos, sem pedig a hozzátartozók nem fogják tudni, melyik kerül beadásra. A kísérlet azért váltott ki vitákat, mert az alanyok nyilvánvalóan nem lesznek olyan állapotban, hogy beleegyezésüket adják a részvételhez. A kísérlet az Egyesült Királyságban fog történni, ahol jelenleg az adrenalin injekció az ilyenkor bevált kezelési mód. A szakértők azonban aggódnak, hogy az így beadott hormon súlyos agykárosodást okozhat, és talán nem is javítja a túlélési rátákat.

A Warwicki Egyetem által tervezett friss kutatáshoz ősszel kezdődik majd az adatgyűjtés, mégpedig Wales-ben, Londonban, a déli partvidéken, a szigetország északkeleti és nyugati régiójában. Az első 8 000 szívmegállásos beteg kerül majd automatikusan a mintába. A kutatást vezető Dr. Martin Underwood úgy nyilatkozott, hogy helyi egészségügyi kampányok tájékoztatják majd a lakosságot az előzetes kiiratkozási lehetőségről. Az orvos ugyanakkor hozzátette, hogy valószínűleg csak kevesen fognak élni a lehetőséggel, és az életmentés közepette amúgy sem könnyű ellenőrizni a személyazonosságot.

Dr. Underwood azt is elmondta, hogy az újraélesztés többi része, a szívmasszázst és a defibrillációt is beleértve ugyanúgy történik majd a sós vizes oldatot kapó betegeknél is. „Tudjuk, hogy az adrenalin javítja a rövidtávú túlélési arányt, de muszáj tisztában lennünk vele, hogy hosszú távon is hasonló-e a helyzet” – magyarázta a szakértő.


Forrás: Medipress
2014. 08. 21.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés