Egy friss kutatás szerint az elhízott gyerekeknek négyszer nagyobb esélyük van arra, hogy felnőttkorukra magas lesz a vérnyomásuk, mint normál súlyú társaiknak. A kutatást vezető dr. Sara Watson, a Indiana Egyetem Riley Gyermekkórházának munkatársa elmondta, a hipertónia kockázata már gyerekkorban kialakulhat, ennek következtében pedig később kardiometabolikus szindróma alakulhat ki.
Forrás: Medipress
2013. 09. 20.
1 . oldal
A végzős amerikai középiskolások körében ugyan valamelyest visszaesett a rohamivás aránya az utóbbi időben, az extrém rohamivók, vagyis az egyszerre legalább tíz alkoholos italt elfogyasztó diákok száma azonban nem változott.
Forrás: Medipress
2013. 09. 20.
A korábban véltnél fontosabbnak bizonyult az oxitocin nevű, szeretethormonnak is nevezett anyag társas kapcsolatokban betöltött szerepe – állítják a Stanford Egyetem munkatársai.
Forrás: Medipress
2013. 09. 20.
A legfrissebb kutatási eredmények szerint a nyakban található és a véroxigén-szintet megfigyelés alatt tartó karotisztesthez csatlakozó idegek elvágásával gyorsan és hosszú távon lehet csökkenteni a vérnyomást.
Forrás: Medipress
2013. 09. 19.
1 . oldal
A nők döntését tudat alatt az motiválja bizonyos luxuscikkek vásárlásakor, hogy legyőzzék azon társaikat, akik ellenfeleik lehetnek a párválasztásban – olvasható egy friss tanulmányban, amely a Journal of Consumer Research című szakfolyóirat hasábjain jelent meg.
Forrás: Medipress
2013. 09. 19.
Teljesen természetes emberi reakció, hogy ha vádolnak minket, idegesek és feszültek leszünk, pláne, ha nem is követtünk el semmit. Az Iowa Állami Egyetem kutatói azonban azt állítják, hogy éppen azért, mivel az ártatlanok gyakran kevésbé feszültek az ilyen helyzetekben, mint azok, akik elkövettek valamit, nagy a kockázata annak, hogy olyan bűntettet is bevallanak, amit valójában el sem követtek.
Forrás: Medipress
2013. 09. 19.
1 . oldal
Az alkalmi migrénes rohamoktól szenvedők nagyobb eséllyel tartoznak az elhízottak közé, mint az egészséges testsúlyúak táborába. Korábbi tanulmányok már mutattak összefüggést e két tényező között, ám az eredmények ellentmondásosak voltak, és nem vonatkoztak kevésbé gyakori panaszokra. Egy friss kutatás szerint viszont a fogyás segíthet a probléma kezelésében.
Forrás: Medipress
2013. 09. 19.
1 . oldal
Sejtszinten fiatalodik meg az ember életmódváltástól - fedezték fel kaliforniai kutatók az első bizonyítékát annak, hogy az egészséges étrendnek, a meditációnak és a mozgásnak együttesen ilyen hatása lehet.
Forrás: MTI
2013. 09. 19.
1 . oldal
A svéd Thorbjorn Johansson lábsérüléssel került kórházba, ám miután véletlenül összekeverték a leleteit máséval, részben eltávolították a tüdejét. A 64 éves férfit a Karolinska Egyetemi Kórházban kezelték.
Forrás: Medipress
2013. 09. 18.
Azok a kezdeményezések, amelyek lehetővé teszik egy súlyos beteg gyermek különleges kívánságának megvalósítását, jó hatással vannak a kis páciens és a család közérzetére is – derül ki egy friss kutatásból.
Forrás: Medipress
2013. 09. 18.