2024. December 03. kedd
A svéd Thorbjorn Johansson lábsérüléssel került kórházba, ám miután véletlenül összekeverték a leleteit máséval, részben eltávolították a tüdejét. A 64 éves férfit a Karolinska Egyetemi Kórházban kezelték.

Johanssont a lábsérülés után néhány hónappal hívták vissza az intézménybe azzal, hogy rosszindulatú tumort találtak a jobb tüdején. A rákos lelet azonban egy egy hete elhunyt pácienshez tartozott. „Azt hittem, ennyi volt. Vége az életemnek. Szörnyű ilyen hírt kapni” – mesélte a férfi a The Local című lapnak.

Johansson műtéten esett át, amelynek során eltávolították az egyik tüdőlebenyét. A beavatkozás következményeként légzési nehézségekkel és idegkárosodással kell élnie. Két évvel később azonban újra keresték a kórházból, hogy beszámoljanak a sajnálatos hibáról. A férfi pert fontolgat az intézmény ellen. Saját elmondása szerint sokkot kapott, amikor megtudta: sosem volt rákos, és az egész hercehurca fölöslegesnek bizonyult. „Természetesen örültem, de meglepődtem és összezavarodtam egyszerre” – emlékszik vissza. A szükségtelen műtét munkaképtelenné tette Johanssont, aki csökkent tüdőkapacitása miatt folyamatosan légzési nehézségekkel küzd. „Már attól fulladni kezdek, hogy feljövök a lépcsőn. Szörnyen zihálok. A mellkasom jobb oldalát érintő idegkárosodás pedig iszonyú fájdalmat jelent légvételkor” – nyilatkozta Johansson. A kórház azóta változtatott a leletkezelési gyakorlaton, és megrovásban részesült az illetékes szerv részéről.


Forrás: Medipress
2013. 09. 18.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés