2024. December 05. csütörtök
Éppen húsz éve ünnepelte a világ első alkalommal a Véradók Világnapját, amely nemzetközi egészségügyi szervezetek, köztük az Egészségügyi Világszervezet (WHO) kezdeményezésére jött létre. Azóta minden évben ezen a napon azokra az önkéntes véradókra és plazmaadókra irányul a figyelem, akik a donációjukkal létfontosságú kezelésekhez segítik hozzá a rászorulókat.

Szerző: vital.hu
2024. 06. 13.
Ossza meg: Kövessen minket:
A hungarikumnak számító magyar védőnői szolgálatot érdemes bemutatni Európának, ezért az egészségügyi kormányzat lehetőséget fog biztosítani erre a magyar soros EU-elnökség alatt - jelentette ki a Belügyminisztérium egészségügyi államtitkára a védőnők napján tartott ünnepségen szerdán Budapesten.

Forrás: MTI
2024. 06. 12.
Ossza meg: Kövessen minket:
Hajléktalan emberek számára indult 8,5 milliárd forintos összeggel élelmezési és egészségügyi program, amelynek keretében országosan 88 helyszínen munkanapokon átlagosan 4200 adag ételt osztanak ki.

Januárban 4 303 115, februárban 4 234 595, márciusban 4 211 495, április végén pedig 4 198 490 volt azon ukrajnaiak száma, akik ideiglenes védelmet biztosító menedékes státusszal rendelkeztek az Európai Unió valamely tagországában

2024. 06. 11.
Ossza meg: Kövessen minket:
Az afganisztáni humanitárius helyzet romlására tekintettel az Európai Bizottság 150 millió euró támogatást folyósít gyorssegélytartalékából, hogy elhárítsa az országot fenyegető éhínség veszélyét

A daganattal és az annak kezelésével járó fájdalom csillapítása összetett feladat, amelyben döntő szerepet játszik az kezelősorvosi team, esetleg külső szakemberek és maga a beteg, illetve az ő környezete is. Az orvos által rendelt és esetleg általa is alkalmazott fájdalomcsillapító eljárásokon túl egyéb, akár természetes módszerek is segíthetnek a nehéz órákban. Dr. Pádi Éva, a Fájdalomközpont klinikai onkológusa, palliatív orvos, az onkológiai fájdalmak csillapításának specialistája ezeket vette számba.

Forrás: Fájdalomközpont
2024. 06. 10.
Ossza meg: Kövessen minket:
Gyermekkori hiperaktivitást, koncentrációzavart és nagyfokú fáradékonyságot is okozhat az obstruktív alvási apnoé, melynek hátterében igen gyakran – a megnagyobbodott orrmandula mellett – a megnagyobbodott garatmandulák állnak. Mi a teendő, ha a szülő azt tapasztalja, hogy gyermeke nyugtalanul alszik vagy horkol? Dr. Holpert Valériát, a Fül-orr-gége Központ szakemberét kérdeztük a gyermekkori obstruktív alvási apnoéról.

Forrás: Orvosi Hírközpont
2024. 06. 10.
Ossza meg: Kövessen minket:
A pilot program után országossá terjesztik az 50-70 év közötti lakosság körében a kétévenkénti vastagbélszűrést.

2024. 06. 07.
Ossza meg: Kövessen minket:
A kormány az elmúlt években kiemelten támogatta a budapesti egészségügyi fejlesztéseket: az Egészséges Budapest Program keretében 88 milliárd forintnyi támogatást biztosított a fővárosnak és a kerületi önkormányzatoknak ahhoz, hogy javítani tudják az egészségügyi ellátás színvonalát

2024. 06. 06.
Ossza meg: Kövessen minket:
Továbbra is alacsony a koronavírus örökítőanyagának koncentrációja a szennyvízben

« első‹ előző51.  |  52.  |  53.  |  54.  |  55.  |  56.  |  57.  |  58.  |  59.  |  következő ›utolsó »

Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés