Hugonnai Vilma, az első magyar orvosnő életútja nem volt éppen klasszikus lányregénybe illő, annál többeknek mutathatott viszont példát kitartásból, elhivatottságból.
Másfél évszázaddal a halála után került végső nyughelyére egy, a betegsége miatt cirkuszi látványosságként mutogatott szerencsétlen nő bebalzsamozott holtteste.
Kristálycukornak kinéző „horror drog”
Crystal meth – a világ legveszélyesebb drogjaA hazánkban élő kullancsfajok egész évben jelen vannak, de márciustól júliusig, valamint szeptembertől novemberig a legaktívabbak, és még a főváros legforgalmasabb parkjaiban is előfordulhatnak.
Különösen most, a koronavírus idején érdemes belegondolni, hogy egy átlagosan tevékeny embernek jártában-keltében hányféle hatásnak van kitéve védtelenül a keze: azzal fogódzkodik a tömegközlekedés járművein, azt teszi a szája elé, ha tüsszent, orrot fúj, állatot simogat vele, a legkülönbözőbb szerszámokkal és alapanyagokkal dolgozik otthon és a munkahelyen, hogy az evés-ivásról és egyéb biológiai szükségletekről már ne is beszéljünk. Egy egyszerű kézmosás számos kórokozótól megvéd!
Nem kell tovább aggódnunk a ropogtatnivaló sótartalma miatt: bár sósnak érezzük a burgonyachipseket, ez nem jelenti azt, hogy a sótartalmuk valóban magas.