
A kanadai Concordia Egyetem és a Montreali Egyetem munkája, mely a Nicotine & Tobacco Research című folyóiratban jelent meg, kiderítette, hogy akik állandóan látják a szüleiket, testvéreiket, barátaikat, szomszédaikat dohányozni, sokkal nagyobb eséllyel kapnak rá maguk is a cigarettára.

A tanulmányhoz 327 diákot gyűjtöttek össze a 11-13 éves korosztályból, és a dohányzási szokásaikról kérdezték őket; illetve arról, hogy hány dohányos él a környezetükben, és milyen helyzetekben gyújtanak rá.
„A gyerekek, akik másokat dohányozni látnak, valószínűbb, hogy maguk is rászoknak, mert nem érzékelik egészségtelennek ezt a tevékenységet – mondta el a tanulmány vezetője, Simon Racicot, a Concordia Egyetem pszichológia tanszékéről. – A csak passzívan dohányzó gyerekek általában pozitívabban vélekedtek a gyilkos szokásról. Ők azok, akik nagyobb valószínűséggel gyújtanak majd rá kamaszként.”
Jennifer J. McGrath, a Concordia Egyetem professzora szerint Észak-Amerikában a gyermekek közel 60 százaléka passzív dohányos.