2024. December 21. szombat

A 2-es típusú cukorbetegek száma folyamatosan nő a felnőttek és a gyerekek körében is. Akinek van érintett családtagja, vagy észreveszi magán a felsorolt tüneteket, jól teszi, ha kivizsgáltatja magát. Melyek a cukorbetegség tünetei?

A következőkben a cukorbetegség tünetei kerülnek felsorolásra.

Túlsúly
Már 5-7 felesleges kiló is veszélyt jelenthet. Jó hír, hogy az amerikai Diabétesz Megelőzési Program szakemberei szerint már 5-7 százalékos fogyással is jelentősen csökkenthető a kockázat. Mivel a 2-es típusú cukorbetegség a gyerekeket is érintheti, a túlsúlyos gyermeket érdemes kivizsgáltatni. A vizsgálat során rendszerint a vércukorszintet mérik. Ha ez túl magasnak bizonyul, felmerül az 1-es vagy a 2-es típusú diabétesz gyanúja. Az életkor és a tünetek alapján állapítja meg az orvos, hogy melyik esettel állunk szemben, néha azonban endokrinológusra is szükség lehet a pontos diagnózis felállításához.

Gyakori vizelési inger

Ha szervezet nem termel elegendő inzulint (azt a hormont, amely lehetővé teszi, hogy a sejtek glükózt vegyenek fel a vérből, így töltve fel azokat energiával), a cukor bekerül a véráramba, és a vizelettel távozik. Ez mindkét típusú cukorbetegség jele lehet. A sok vizelés miatt az érintett szomjasabb lesz, és a szokásosnál jóval többet iszik.

Homályos látás
A magas vércukorszint következtében kicsapódik a glükóz a szemben, így elhomályosodik a látás. Ez is jellemző tünete mindkét típusú cukorbetegségnek.

Ok nélküli fogyás
Ez főleg az 1-es típusú diabétesz jele, de olykor a 2-es típusnál is előfordul. Amikor a szervezet nem termel inzulint, a sejtek nem tudnak feltöltődni energiával, illetve elraktározni azt. Emellett a zsír is elkezd lebomlani, tovább folytatva a fogyást.

Visszatérő gombás fertőzések
Ez is lehet mindkét típusú cukorbetegség tünete, mivel a glükóz felhalmozódása kedvez a gombák megtelepedésének. Jele lehet a viszkető hüvely és a sűrű gennyképződés. A kisgyerekek esetében gyakran pelenkakiütések, a kisfiúknál pedig húgycsőgyulladás képében jelentkeznek a tünetek.

45 évnél idősebb életkor
Mivel a 2-es típusú cukorbaj kockázata az életkor előrehaladtával növekszik, ajánlott, hogy 45 év felett évente vizsgáltassuk ki magunkat.


Forrás: Medipress

Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés