2024. Március 28. csütörtök
Magyarországon az óvodások 42 százaléka túlsúlyos vagy kövér, derül ki az Országos Élelmiszer-biztonsági és Táplálkozástudományi Intézet felméréséből. Ez az arány azért is ijesztő, mivel főként a gyerekkori túlsúly tehető felelőssé a felnőttkorban kialakuló betegségekért. Szakemberek szerint az első ötven hónap határozza meg a gyerekek későbbi életmódját, egészségét.

A világon ijesztő méretekben nő az elhízott gyerekek száma. Magyarországon, az Országos Élelmiszer-biztonsági és Táplálkozástudományi Intézet felméréséből kiderül: ma már legalább minden harmadik óvodáskorú gyerek túlsúlyos.

gyerekek, túlsúly, túlsúlyos

Egy, a londoni egyetem kutatói által készített vizsgálatban ötezer egypetéjű és kétpetéjű ikerpárt vizsgáltak, hogy választ kapjanak: az elhízásért mennyiben felelős a genetikai adottság és mennyiben a környezetünk, vagyis az életmód? A kutatásból a következő konzekvenciákat vonták le: noha azt, hogy mennyire vagyunk hízásra hajlamosak, főként a genetikai adottságaink határozzák meg, az elhízásért leginkább mégis az életmód és a környezet tehető felelőssé – olvasható a Nol oldalán.

Ma már köztudott, hogy a kiskori, 'otthonról hozott' életviteli, táplálkozási szokások határozzák meg a gyerekek későbbi életét, életmódját, és az is ismert tény, hogy számos súlyos betegségnek és a felnőttkori elhízásnak az egyik oka a gyermekkori túlsúly. Az elhízás és az egészségtelen életmód akár 15 évvel is megrövidítheti a magyar férfiak születéskor várható 68, a nők 76 éves átlagéletkorát, mondja egy szakértő.

A sok televíziózás és számítógép előtt töltött óra, a gyorséttermek tehát mind-mind egyenes utat jelentenek az elhízáshoz. Ezért is óriási a felelőssége a szülőknek.


Forrás: Medipress
2009. 06. 24.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés