2024. Március 28. csütörtök
Halálos kimenetel -  Táplálkozás és túlsúly
Sok olyan betegség létezik, amelynek a kifejlődése nem jár tünetekkel, és különösebb panasz nélkül éljük életünket, mígnem egy egyszerű rutinvizsgálat alkalmával, például a jogosítvány meghosszabbításakor vagy szemészeti panasz kivizsgálásakor derülhet ki, hogy a kelleténél magasabb a vércukorszintünk és az úgynevezett II-es típusú cukorbetegségben szenvedünk.

Az is előfordulhat, hogy a cukorbetegség tüneteit egyáltalán nem észleljük, nincsenek panaszaink, tehát nem fordulunk orvoshoz, infarktust kapunk, és az utólagos kórházi kivizsgáláson tudódik ki, hogy a csendben, tünetmentesen kifejlődő II. típusú diabétesz támadta meg az ereinket, és egy hosszú folyamat végén ez okozta az infarktust.

Aki nem szenved cukorbetegségben, illetve közvetlen környezetében nincsen ilyen ember, az nem feltétlenül tudja, hogy kétféle cukorbetegséget különböztetünk meg: az I-es típusút, melynek tüneteit a beteg észleli, nevezetesen szomjazást, nagy folyadékvesztést, fogyást, bőrgyógyászati tüneteket. Ebben az esetben az inzulint termelő sejtek elpusztulnak, és a betegnek azonnal inzulinkezelésre van szüksége, hiszen e nélkül súlyos állapotba kerülhet, akár meg is halhat.

A II-es típusú cukorbetegség esetében a tünetmentesség annak köszönhető, hogy az inzulintermelés megmarad, de minőségileg károsodik, s csak a szövődmények alakulnak ki fokozatosan az évek folyamán (pl. szemészeti bántalmak, erek meszesedése).

Halálos kimenetel

Dr. Gerő László, a Semmelweis Orvostudományi Egyetem I. sz. Belgyógyászati Klinikájának osztályvezető főorvosa szerint nagyon fontos a II-es típusú diabétesz felderítése, mivel ebben a betegségben a vezető halálok a kardiovaszkuláris halálozás. „A II-es típusú cukorbetegségben szenvedők között jóval gyakoribb az infarktus és az infarktus halálos kimenetele, mint a nem diabéteszes betegeknél.”

Elgondolkodtató és riasztó adat az is, hogy a II-es típusú cukorbetegségben szenvedő nőknél a miokardiális infarktus gyakorisága az eredetihez képest összesen négyszeresére nő, és ezzel felülmúlja az ugyanebben a betegségben szenvedő férfiak halálozási rátáját is. Ez a szám azért olyan magas, mert a II-es típusú cukorbetegségben szenvedő nőknél az ösztrogéntermelés – mely normál esetben kétszer több nőt véd meg az infarktustól – védettsége megszűnik.

A kettes típusú cukorbetegség Magyarországon becslések szerint csaknem egymillió embert érinthet. A betegség előfordulása egyre nő, ráadásul egyre fiatalabbakat is érint.

Táplálkozás és túlsúly

Ugye sok mindenki számára ismerős az a jelenet, hogy a cukorbeteg szinte mániásan pontosan betartja az étkezés időpontjait, és mindig akad nála egy kis ennivaló, rágcsálnivaló, nehogy hipoglikémiás rohamot kapjon? Ezeknek az embereknek az életét az étkezések időpontjai határozzák meg, és mindig ételközelben tartózkodnak, meg akkor is, ha nem éhesek, mert tartanak a rosszulléttől. Ez sajnos nem segíti elő a súlyvesztésüket, pedig a cukorbetegek nagy része túlsúlyos, és ez további egészségügyi problémákat jelent számukra. A most forgalomban levő gyógyszerek alkalmazásával megtörténhet az, hogy a reggel bevett gyógyszer hatása olyan hosszú, hogy a betegnek éjjel kell megküzdenie hipoglikémiás rohammal.

Ezzel kapcsolatosan egy érdekes felmérést idézett Gerő professzor, melyet Németországban végeztek. A kérdőíves kikérdezés alapján arra voltak kíváncsiak többek között, hány II-es típusú cukorbetegségben szenvedő beteg étkezik csak azért napjában többször, mert fel a hipoglikémiás rosszulléttől. Kiderült, hogy a betegek körülbelül 30%-a csak a hipoglikémiától való félelmében eszik napjában többször, jóllehet nem kívánja az ételt, nem éhes és fogynia is kellene.

A kívánatos testtömeg elérése fontos szempont a diabéteszesek számára, hiszen az jelentős javulást eredményezhet betegségükben és egyéb szövődmények kialakulásának esélyét is csökkenti. Az egyre korszerűbb gyógyszerek mellett a diéta összeállítása is könnyebbé válhat, pontos betartása megindíthatja a hőn áhított fogyást.

Ismerje meg a cukorbetegség tüneteit!



Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés