2017. Március 28. kedd
Alapszabályok -  Fogyókúrás menü egy hétre -  A káposztaleves receptje
Az alábbi fogyókúraprogramban szerepel a már sokak által ismert káposztaleves, de a program teljesen más alapokon nyugszik, a káposzta a tisztító hatása miatt részese diétánknak. A 3 hetes fogyókúrával – alkati adottságtól, étkezési szokástól függően – 6-10 kg-tól szabadulhatunk meg. Éhezni nem kell, de a szabályokat szigorúan tartsuk be! Súlytöbblettől függően a kúrát hetente megszakíthatjuk, de maximum három egymást követő héten át ismételhetjük.

Fogyókúra

Alapszabályok


• Az ételeket fogyasszuk lassan, komótosan!
• Minden étkezés előtt meg kell inni 3 dl ásványvizet, melybe tegyünk egy evőkanál almaecetet.
• Napközben igyunk meg három alkalommal egy csésze gyógyteakeveréket az alábbiak szerint elkészítve: egy rész csalán, egy rész málnalevél, egy rész körömvirág, egy rész macskagyökér. Tegyünk 3 dl forró vízhez 1 evőkanállal a keverékből, majd 20 percnyi állás után szűrjük le. Langyosan fogyasszuk, „megrágva” kortyolgassuk. Reggel előre is elkészíthetjük a teát, termoszba téve magunkkal vihetjük.
• A teán és az ásványvízen kívül csak tiszta vizet tanácsos fogyasztani.
• A kúra ideje alatt kerüljük az alkohol fogyasztását!
• Az étkezések időpontjai: reggeli: 07.00 és 09.00 között, ebéd: 13.00 és 15.00 között, vacsora: 18.00 és 20.00 között.
• A kúra befejezése után még pár hétig igyunk almaecetes ásványvizet minden étkezés előtt, súlyunk így jobban stabilizálódik.
• Maximum 3 hétig végezhetjük ezt a kúrát, de megszakítható hetente, ha már elértük a kívánt súlyt.

A fogyókúra után át kell térni az egészséges és mértékletes táplálkozásra. Minden fogyókúraprogramra igaz (kivéve az anyagcsere-fordító fogyókúra), hogy rövidesen visszatérnek a leadott kilók, ha folytatjuk előző életmódunkat. Soha többé nem lesz azonban szükségünk fogyókúrára, ha az egészséges táplálkozás szabályait betartjuk, és beiktatjuk a mozgást mindennapjainkba. Ez csak eleinte nehéz, vagy inkább szokatlan, hamarosan igényelni fogja szervezetünk mindkettőt.

Ez a kúra remek alkalom arra, hogy mindezek megvalósításába belefogjunk, ha pedig befejeztük a kúrát, kifejezetten igényelni fogjuk az egészségesebb ételeket. Ne hagyjuk ki a lehetőséget, vásároljunk új szakácskönyveket, már a kúra ideje alatt állítsunk össze olyan étrendet, mely finom, az egész család ízlésének megfelel, és egészséges. Ha őszintén belegondolunk, egy kis kocogásra, mozgásra 20 percet minden nap tudunk szánni, ennyit megérdemel szépségünk, egészségünk.

Fogyókúrás menü egy hétre

Ha három hetes fogyókúrát tervezünk, ezt a menüt hetente kell ismételni. Ha mozgunk is, a fogyás még intenzívebb lehet.

Reggeli (minden nap):

1 csésze gyógytea, 3 dl ásványvízben 1 evőkanál almaecet (étkezés előtt), kávé; lédús gyümölcs (alma, narancs, mandarin, kivi, stb.) Csak egyfélét fogyasszunk egy nap!

1. nap

Ebéd: 1 csésze gyógytea, 3 dl ásványvízben 1 evőkanál almaecet (étkezés előtt); káposztaleves, zöldbabfőzelék 3 db zsír nélkül sütött tükörtojással
Vacsora: trappista sajt almával (amennyi jól esik, reszelve!), szezámmaggal meghintve; lefekvés előtt 1 csésze gyógytea

2. nap

Ebéd: 1 csésze gyógytea, 3 dl ásványvízben 1 evőkanál almaecet (étkezés előtt); káposztaleves, rostonsült csirkemellfilé almával
Vacsora:
2 szelet pirítós margarinnal megkenve, 2 db kemény tojás; lefekvés előtt 1 csésze gyógytea

3. nap

Ebéd: 1 csésze gyógytea, 3 dl ásványvízben 1 evőkanál almaecet (étkezés előtt); káposztaleves, párolt zellerkarikák gépsonkával
Vacsora:
reszelt sárgarépa, reszelt zeller citromlével; lefekvés előtt 1 csésze gyógytea

4. nap

Ebéd: 1 csésze gyógytea, 3 dl ásványvízben 1 evőkanál almaecet (étkezés előtt); káposztaleves, 20 dkg párolt csirkemell fűszerekkel, nyers saláta almaecettel
Vacsora:
alma reszelve (a jóllakottság érzéséig); lefekvés előtt 1 csésze gyógytea

5. nap

Ebéd: 1 csésze gyógytea, 3 dl ásványvízben 1 evőkanál almaecet (étkezés előtt); 2 szelet rövidkaraj roston vagy párolva, párolt zöldség
Vacsora:
1 pohár joghurt, 2 db alma (reszelve!); lefekvés előtt 1 csésze gyógytea

6. nap
Ebéd:
1 csésze gyógytea, 3 dl ásványvízben 1 evőkanál almaecet (étkezés előtt); káposztaleves pirított kenyérkockákkal (2 szelet pirítós), 20 dkg párolt csirkemell
Vacsora:
reszelt sárgarépa, reszelt zeller citromlével; lefekvés előtt 1 csésze gyógytea

7. nap

Ebéd: 1 csésze gyógytea, 3 dl ásványvízben 1 evőkanál almaecet (étkezés előtt); káposztaleves, párolt zöldségből és 20 dkg gépsonkából készült ragu, 1 zsemle
Vacsora:
tepsiben pirosra sütött natúr burgonya margarinnal; lefekvés előtt 1 csésze gyógytea

A káposztaleves receptje

Hozzávalók:

6 db közepes hagyma,

1 vagy 2 kis paradicsompüré-konzerv vagy valódi paradicsom,

1 nagy fej édes káposzta (1,5 kg) apróra vágva,

2 db zöldpaprika,

4 db sárgarépa,

2 db zellergumó vagy 6 szál friss zellerlevél,

2 db zöldségleveskocka, petrezselyem, bazsalikom (friss) apróra vágva.

• Elkészítés:

A hozzávalókat közepes nagyságúra vágjuk, nagy fazékba tesszük, és annyi vizet öntünk rá, hogy ellepje. Sóval, borssal, curryvel ízesítjük. 10 percig hirtelen forraljuk, majd csökkentve a lángot, 20–30 percig lassú tűzön puhára főzzük.


Szerző: Fehér József
természetgyógyász

Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés