2020. Október 22. csütörtök
A szívroham után mértékletesen alkoholt fogyasztó pácienseknek jobbak a kilátásaik, mint az ivással teljesen felhagyó társaiknak – állítják tanulmányukban amerikai kutatók.

Több tanulmány igazolta már, hogy a mértékletes alkoholfogyasztás segít a szívproblémák megelőzésében, ám most először vizsgálták, hogy szívroham után miként befolyásolja az egészségi állapotot.

szívroham, alkohol

Amerikai kutatók James H. O'Keefe vezetésével 325, szívrohamon átesett ember egészségét követték nyomon évekig. A páciensek bevallásuk szerint szívrohamuk előtt mindannyian mértékletes ivók voltak. Az infarktus után 84 százalékuk tartotta meg alkoholfogyasztási szokását, 16 százalékuk pedig teljesen felhagyott az ivással.

Egy év elteltével az alkoholt fogyasztóknál jobb általános fizikai állapotot mértek, mint az absztinenseknél, és ritkábban jelentkezett náluk mellkasi fájdalom is.

Három év múltán a kutatók a páciensek halálozási adatait is összehasonlították: a mérsékletesen ivóknak csak hat százaléka halt meg, míg az absztinenseknek tíz százaléka, és az újabb kórházi ápolásra szorulók aránya is jobb volt az első csoportban.


2010. 05. 06.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés