2024. Március 29. péntek
Jelentősen csökkenne felnőttkorban a szívbetegségek és a szélütés kockázata, ha a tizenévesek kevesebb sót fogyasztanának – állapították meg számítógépes modellezésük alapján amerikai kutatók.

Amikor a modellben azt feltételezték, hogy napi 3 ezer milligrammal (3 gramm) kevesebb sót vesznek magukhoz az ételekkel és italokkal a kamaszok, az elemzés eredményeként a kutatók azt kapták, hogy felnőtt korukra 30 százalékkal csökkenhet a magas vérnyomás előfordulásának kockázata.

só, szívbetegségek

Ötvenéves korukra ezenkívül 7-12 százalékkal lehet kevesebb a koronáriás szívbetegségek aránya, 8-14 százalékkal a szívrohamok és 5-8 százalékkal a szélütések száma – derült ki az Amerikai Szívtársaság (AHA) chicagói tudományos találkozóján ismertetett eredményekből

Az amerikai tizenévesek minden más korcsoportnál több, napi 3800 milligramm sót vesznek magukhoz, miközben az AHA 1500 milligrammot javasol náluk felső határként a sóbevitelre.

A legnagyobb gondot a feldolgozott élelmiszerek, pizzák, chipsek és más ropogtatnivalók jelentik, mert ezek sótartalma igen magas. „A legtöbb só, melyet megeszünk, nem a sószórónkból jön, hanem már eleve benne van az ételben, amelyet eszünk” – hívta fel a figyelmet Kirsten Bibbins-Domingo kutatásvezető, a Kaliforniai Egyetem munkatársa.


Forrás: MTI
2010. 11. 15.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés