2020. Május 29. péntek
A családbővítést tervezőknek főleg júliusban és augusztusban érdemes próbálkozniuk, mivel a hímivarsejtek ilyenkor könnyebben úsznak át a méhnyakon – derül ki egy friss kutatásból, amely szerint télen megnő ugyan a spermiumszám, ám a sejtek lassabban mozognak.

A nyári meleg és a sok napsütés nemcsak a romantikának kedvez, hanem a gyermekáldásnak is. A tudósok ugyanis felfedezték, hogy a spermiumok aktívabbak ebben az időszakban: januári motilitásuknál ugyanis sokkal nagyobb a júliusi és az augusztusi. Ez a hormonális működés változásainak, többek között a tesztoszteronszintnek tudható be – magyarázzák a szakemberek. Becslések szerint ma már minden hatodik pár termékenységi problémákkal küzd, ami egy évnél hosszabb próbálkozást jelent. A férfi meddőség nagyjából az esetek feléért felel, ami részben a csekély motilitás, azaz mozgásképesség számlájára írható.

A megtermékenyítéshez elengedhetetlen, hogy a hímivarsejt átússzon a méhszájon, a méhen és a petefészken is. A csökkent motilitás megnehezíti ennek a hosszú útnak a teljesítését, csökkenti tehát a teherbeesés esélyét. A férfiak akkor tekinthetőek termékenynek, ha spermiumaik legalább kétötöde mozgásképes. A kutatás során a szakértők 5 188 férfi adatait vették górcső alá az olasz Pármai Egyetemi Kórházban. Eredményeik alapján nyáron mérték a legnagyobb motilitást, míg télen rögzítették a legrosszabb eredményeket. A legalább 40 százalékos motilitású férfiak aránya 65,3 százalék volt nyáron, és csupán 50 százalék télen. „Kimutattuk, hogy évszakok szerint különbség mutatkozik az emberi ondó minőségében” – magyarázta Dr. Alfredo De Giorgi, a Chronobiology International című szakfolyóirat hasábjain.


Forrás: Medipress
2015. 06. 23.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés