2024. Március 29. péntek
A nyugati társadalmakban felnövő kislányoktól azt várják el, hogy mindig rendesek és tiszták legyenek, ez azonban egy kutató szerint ahhoz vezet, hogy bizonyos betegségek gyakrabban fordulnak előtt felnőtt nőknél.

A fokozott higiénia egészségre gyakorolt hatásai, azaz a higiénia hipotézis sokat vizsgált téma, a nemek szerepét azonban még nem igazán tárták fel a jelenség részeként. Az Oregoni Állami Egyetem filozófusa, Sharyn Clough szerint a kutatóknak mélyebbre kellene ásniuk.

higiénia, lányok

A kutató a Social Science & Medicine című folyóiratban megjelent tanulmányában rámutat arra, hogy a nők körében gyakoribb az allergia, az asztma és sok autoimmun megbetegedés, de erre nincs egységesen elfogadott magyarázat. Clough azonban új ötlettel állt elő. Több szociológiai és antropológiai kutatásra utalt, melyekből kiderül, hogy a lányokat máshogy szocializálják, mint a fiúkat. Különösen arra tér ki, hogy a lányoknak kevésbé nézik el, ha összekoszolják magukat.

„A lányokat inkább olyan ruhákba öltöztetik, ami nem lehet koszos, gyakrabban játszanak a házban, a szülők gyakrabban kísérik figyelemmel a tevékenységüket, mint a fiúkét – állítja. Jelentős különbség mutatkozik abban, hogy mennyi kosszal érintkeznek a fiúk, és mennyivel a lányok. Ez magyarázhatja a férfiak és nők egészségi állapotában mutatkozó eltéréseket is.”

Clough szerint a témában készült korábbi tanulmányok adatait az epidemiológusoknak és orvosoknak érdemes lenne a nemek szűrőjén át is megvizsgálniuk.

A higénia hipotézis az asztmás, allergiás és bizonyos autoimmun betegségek (pl. Crohn-betegség, reumás arthritis) számának növekedését bizonyos földrajzi és környezeti tényezőkkel hozza kapcsolatba. Sok tanulmány jegyezte meg, hogy az iparosodással és az urbanizációval egyre többen betegednek meg. Például Indiában is egyre több a Crohn-beteg, ahogy fejlődik a higiénia és az ipar.

Clough úgy véli, hogy a higiénia, a nem és a betegségek kapcsolata nem csak véletlenszerű egybeesés, a baktériumok és az egészség komplex kapcsolatáról ezért többet kellene megtudni. Azt ugyan nem javasolja, hogy a szülők piszokkal etessék gyermekeiket, hiszen a hasznos és káros baktériumokat nem tudjuk megbízhatóan megkülönböztetni, de a szabadtéri tevékenységek szerinte kifejezetten jót tesznek a gyerekeknek, még akkor is, ha esetleg egy kicsit összekoszolódnak közben.


Forrás: Medipress
2011. 01. 31.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés