2018. December 19. szerda
A nikotinfüggőknél háromszor akkora a krónikus, tehát 12 hétnél tovább tartó hátfájás veszélye, a leszokás azonban enyhítheti a panaszokat – derül ki egy friss kutatásból.

A hátfájás legjobb „gyógymódja” a dohányzásról való leszokás – állítják a tudósok. Ezzel ugyanis nemcsak a meglévő tüneteket lehet csillapítani, hanem azoknál is csökken a kockázat, akiknél még nem jelentkezett. Ez az első olyan vizsgálat, ami a dohányzás és a krónikus hátfájás kapcsolatát az agy függőségért felelős régiójához és a jutalomközpontjához köti. „A dohányzás befolyásolja az agyműködést. Úgy találtuk, hogy megváltoztatja a fájdalomra adott reakciót, illetve csökkenti a fájdalomküszöböt” – magyarázta a munkálatokat irányító Bogdan Petre, a Northwestern University Feinberg Orvosi Iskolájának munkatársa.

Az eredményekhez 160 olyan felnőttet vettek górcső alá, akiknél újonnan diagnosztizáltak krónikus hátfájást. Az érintettek egy év alatt öt alkalommal estek át MRI-vizsgálaton, illetve megkérték őket, hogy kérdőívben számoljanak be a hátfájásuk intenzitásáról, valamint az elszívott cigaretta mennyiségéről és az esetleges további egészségügyi problémáikról. Rajtuk kívül 35 egészséges kontrollszemélyt és 32 krónikus hátfájásos beteget is megfigyeltek.

A tudósok az MRI-leletek segítségével két agyi régió működését elemezték: a függő magatartásért és a motivált tanulásért felelőset. Ezek kommunikálnak egymással, s most kiderült, hogy a kapcsolatuk meghatározhatja, ki szenved krónikus fájdalomtól. A kapcsolat rendkívül erős volt a dohányzók agyában. „Az érintett részek aktivitásában azonban drámai visszaesést tapasztaltunk azoknál, akik önként leszoktak a cigarettáról a megfigyelési időszakban. Náluk csökkent a krónikus fájdalom kockázata” – tette hozzá Petre. Az eredmények arra utalnak, hogy nemcsak a dohányzás, hanem másfajta függőség is hatással lehet a fájdalom megélésére.


Forrás: Medipress
2014. 11. 06.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés