2020. Július 05. vasárnap
Japán kutatók szerint sikeresen növelhetjük koncentrációs képességeinket és csökkenthetjük fáradtságunkat, ha napközben időszakosan erős fénynek tesszük ki magunkat.

A kutatók 18 és 24 év közötti önkénteseket vizsgáltak meg, akik a kísérleteket megelőző egy hétben szokásos alvás-ébrenlét ritmusukat követték. A kísérlet első napját egy normális fényviszonyokkal rendelkező szobában kellett tölteniük, a második napot pedig egy erősen fényes helyen.

fény, fáradtság, koncentráció

A fényviszonyok változása közben a kutatók folyamatosan mérték a résztvevők figyelemszintjét. Az eredmények szerint az erős fénnyel megvilágított szobában sokkal jobban lehet koncentrálni, ilyen fényviszonyok mellett ugyanis fáradtságérzetünk csökken, érzékeink pedig jobban működnek.

Az egyetlen kellemetlen mellékhatás a túlzott fénynek köszönhető szemkáprázás volt, azonban fél órával a kísérlet megkezdése után ez is elmúlt minden résztvevőnél.

Ha az erős fény előnyeit nyaranta a szabadban élvezzük, ne feledkezzünk meg a napsugárzás káros oldaláról, és használjunk fényvédő krémet!


Forrás: Medipress/Vital
2009. 06. 15.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés