2024. Április 18. csütörtök
Kevésbé érzékelik az evés örömét a kövér emberek, ezért több élvezetet nyújtó dologgal, például étellel, vagy drogokkal, jutalmazzák magukat, hogy ugyanolyan szintű örömet érezzenek, mint mások.

Az evolúció korábbi szakaszából maradt vissza, hogy az élethez nélkülözhetetlen táplálék elfogyasztásáért cserébe az emberi agy örömmolekulával, dopaminnal jutalmazta a szervezetet. A Science magazinban megjelent tanulmány szerint a súlyosan elhízottak agyában kevesebb dopaminreceptor van, ez az oka annak, hogy többet esznek.

elhízás, dopamin

A Texasi Egyetem és az Oregon Kutatóintézet kutatói, valamint aYale Egyetem agykutatói funkcionális mágneses rezonanciás képalkotás (fMRI) segítségével azt vizsgálták, hogy milyen mértékben aktiválja az agy örömreceptorait egy csokoládéturmix, illetve egy ízetlen oldat. Ezek után felmérték, hogy kik rendelkeznek alacsony dopaminreceptor-számot eredményező génállománnyal. Végül egy éven keresztül nyomon követték a résztvevők testtömegindexét.

A tanulmány vezető szerzője, Eric Stice, az austini Texasi Egyetem pszichológus kutatója szerint „bár az önjutalmazó rendszer csökkent érzékenysége fokozza az egészségtelen elhízás kockázatát, a magatartásváltozások azonosításával, illetve gyógyszeres lehetőségekkel korrigálható a jutalmazáshiány a kövérség megelőzése és kezelése érdekében”.

Bár korábbi kutatások kimutatták, hogy a biológiai tényezők alapvető szerepet játszanak a kövérség kialakulásában, a mostani az egyik első olyan vizsgálat, mely sikerrel azonosított olyan tényezőket, melyek növelik az elhízás rizikóját.


Forrás: Medipress

Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés