2024. Március 28. csütörtök

Óvatosabban kellene alkalmazni az antibiotikumokat

antibiotikum, középfülgyulladás
1 . oldal
Az akut fülfertőzés miatt antibiotikumot kapott kisgyermekeknek nagyobb az esélye arra, hogy a betegség visszatérjen, mint azoknak, akik nem kapnak ilyen gyógyszert – állapította meg egy holland tanulmány.

Az akut középfülgyulladás az egyik leggyakoribb gyermekkori fertőzés, a gyermekkori antibiotikumkezelés leggyakoribb oka. A jelenlegi ajánlások szerint antibiotikum a két éven aluliak súlyos fertőzéseiben és a kísérőbetegségben szenvedőknél javasolt, minden más esetben kezdetben csak megfigyelést ajánlanak.

antibiotikum, középfülgyulladás

A Hollandia 53 háziorvosi rendelőjében zajló vizsgálatban 6 hónapos és két év közötti gyermekek vettek részt. A középfülgyulladás lezajlása után három és fél évvel felvett adatok szerint az antibiotikumot (amoxicillint) kapott gyermekek kétharmadánál (62,6%) újult ki legalább egyszer a fertőzés, míg a kontrollcsoportban ez az arány 43% volt.

Az összefüggés azután is fennállt, hogy az eredményeket korrigálták olyan tényezőkre nézve, mint az allergia vagy a fülgyulladásra való hajlam. Ezzel szemben a kontrollcsoport gyermekeinek 30 százaléka esett át valamilyen fül-orr-gégészeti műtéten a kezdeti fertőzés miatt, szemben az antibiotikumot kapott csoport 21 százalékával.

A vizsgálat eredményei hitelesnek tekinthetők, mivel a szülők nem tudták, gyermekük melyik kezelést kapta.

A szerzők szerint az antibiotikumok legyengítik az immunrendszert, így elősegítik a rezisztens baktériumok növekedését és a fertőzés visszatértét. Bár csökkentik a kezdeti fülfertőzés hosszát és súlyosságát, hajlamosítanak újabb fertőzésekre és segítik a rezisztencia kialakulását, ezért okosabban kellene alkalmazni őket a gyermekek akut középfülgyulladása esetén, írják a szerzők.


Forrás: Medipress

Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés