2024. Március 29. péntek
A Journal of Abnormal Child Psychology című lapban közzétett tanulmányban a Michigan Állami Egyetem és a Vermont Egyetem szakemberei arról számoltak be, hogy a tanítás előtti testmozgás segíthet a figyelemhiányos-hiperaktív gyerekeknek abban, hogy mind az iskolában, mind otthon enyhüljenek a tüneteik, például az odafigyelés nehézsége, a hangulatingadozás, és a társas kapcsolatokban jelentkező gondok.

Amint azt a kutatást vezető Alan Smith, a Michigen Egyetem Kineziológia Tanszékének munkatársa elmondta, már korábbi vizsgálatok is kimutatták, hogy a fizikai aktivitás jótékonyan hat az ADHD-s gyerekekre, hatására javul az agyfunkciójuk, jobbak lesznek a matematikai és az olvasási készségeik, a mostani kísérletből azonban az is kiderült, hogy az érintettek tünetei is enyhülhetnek a mozgás hatására. A vizsgálat során Smith és munkatársa, Betsy Hoza, a Vermont Egyetem pszichológusa közel 200 általános iskolást kísért figyelemmel 12 héten át. A gyerekek életkora óvodáskórútól második osztályos korúig terjedt, egy részük figyelemzavaros-hiperaktív volt, másik részük nem.

A gyerekek közül néhányat kiválasztottak, akik minden nap, iskola előtt valamilyen testmozgást végeztek az enyhétől kezdve egészen a megerőltetőig, másik részük pedig ezzel egyidejűleg ülő feladatot kapott. Az eredmények azt mutatták, hogy a reggeli mozgás mindenkire jótékonya hatott, ám azok az ADHD-s gyerekek, akik a mozgást végző csapatba kerültek, különösen nagy javulást mutattak, és a tüneteik is enyhültek. A szakemberek szerint mindez arra hívja fel a figyelmet, hogy az iskolában nagyon fontos szerepe van a mozgásnak, mert hatására a gyerekek jobban fognak koncentrálni és nyugodtabban tudják végigülni az órákat.


Forrás: Medipress
2014. 09. 18.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés