2024. December 21. szombat
A vegetáriánusoknál 12 százalékkal kisebb eséllyel fejlődik ki rák a húsevőkhöz képest egy felmérés szerint. Különösen a vérrák esetében nagy az eltérés.

Korábbi vizsgálatok kimutatták, hogy a sok vörös- és feldolgozott húst evő embereknél nagyobb a gyomorrák aránya. A mostani, mintegy 60 ezer ember bevonásával készült tanulmány szerint a húsmentes étrenden élőknél ritkábban fordult elő a vér-, a hólyag- és a gyomorrák.

vegetáriánus, rák

A legnagyobb különbség a vérrákok (leukémia, plazmocita mielóma, non-Hodgkin limfóma) esetében mutatkozott: 45 százalékkal kisebb eséllyel jelentkezett a vegetáriánusoknál.

Az eredmények szerint az átlagnépességben százból 33 embernél alakul ki rák élete során, azok körében viszont, akik nem esznek húst, ez az arány csak 29 százalék.

Tim Key kutatásvezető, az Oxfordi Egyetem munkatársa és csoportja a British Journal of Cancer című folyóiratban tette közzé a tanulmányt.

A követéses vizsgálat tizenkét évig tartott, és a kutatócsoport húsz ráktípusra végezte el az adatok elemzését, melynek során az egyértelmű eredmény érdekében figyelembe vették az alkohol, a dohányzás és az elhízás rákkockázatot növelő hatását.

    
Forrás: MTI

Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés