2024. December 21. szombat
A táplálkozástudósok már korábban megállapították, hogy a gyermekkori étkezési szokások fontos szerepet játszanak a felnõttkorban kialakuló betegségek megelõzésében.

Egy kutatás keretében Angliában 198 személy táplálkozási szokását vizsgálták 3 napos táplálkozási napló elemzésével, amelyet 11-12 éves, valamint 32-33 éves korukban mértek fel. A kutatók arra voltak kíváncsiak, hogy a nem és a szocioökonómiai faktorok befolyással bírnak-e a táplálkozási szokásokra.

gyermekkori táplálkozás

Az eredmények alapján általánosságban elmondható, hogy az eltelt 20 év alatt a vizsgált személyek zsír és cukor, valamint tej, tejtermékfogyasztása csökkent, míg a zöldség- és gyümölcsbevitelük emelkedett. A férfiak felnőttkorukra több húst, halat fogyasztottak, míg a tejtermékekből kevesebbet ettek, mint a nők.

Az alacsonyabb szociális státuszba kerülő személyek körében a kenyér, az egyéb gabonafélék és a burgonyafogyasztás emelkedett. A kutatók megállapították, hogy Angliában kedvező irányba változtak a táplálkozási szokások. A serdülőkori táplálkozási szokások szignifikáns, de nem meghatározó szerepet játszottak a felnőttkori habitus kialakulásában.

A kutatásból két fontos észrevételt állapíthatunk meg. A táplálkozási szokások már gyermekkorban kialakulnak, hiszen a kicsik ilyenkor tanulják meg a helyes ételválasztást, az étkezési ritmust, ebben a korban formálódik az ízlés, és rögzülnek a táplálkozási minták, valamint a táplálkozási magatartás is. Ha ebben az életkorban rögzülnek a jó szokások, akkor a későbbiekben, felnőttként ezt a habitust fogják folytatni, ami az egészségmegőrzést szolgálja.

Nem igaz, hogy felnőttkorban nem tudjuk befolyásolni a táplálkozási szokásokat. Sajnos azonban, ha a habitus már kialakult, hosszabb és nehezebb pozitív irányba változtatni, de mindenképpen megéri megpróbálni és változtatni!


Forrás:

Tudományos Életmódtanácsok
/A Magyar Dietetikusok Országos Szövetségének hírlevele/


Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés