2024. Október 06. vasárnap
A policisztás ovárium szindróma (PCOS) és az inzulin rezisztencia (IR) sokak számára sajnos nem ismeretlen fogalmak, hiszen hazánkban is több ezer nőt érintenek ezek a kórok. Azzal azonban már jóval kevesebben vannak tisztában, hogy ezek a problémák sokszor már gyerekkorban jelentkeznek, és az idők folyamán súlyosbodhatnak. Ez pedig azt jelenti, hogy az időben felismert, és kezelni kezdett bajok sokkal jobb életminőséget eredményezhetnek a felnőttkorra is. A témában dr. Tar Attila, a Budai Endokrinközpont gyermek endokrinológusa van a segítségünkre.

A policisztás ovárium szindróma (PCOS) és az inzulin rezisztencia (IR) sokak számára sajnos nem ismeretlen fogalmak, hiszen hazánkban is több ezer nőt érintenek ezek a kórok.

Forrás: Budai Endokrinközpont
2016. 01. 20.
Ossza meg: Kövessen minket:
Meghalt vasárnap a súlyos balesettel végződött francia gyógyszertesztnek egyik résztvevője, aki három nappal ezelőtt agyhalott lett - közölte a nyugat-franciaországi Rennes egyetemi kórháza, ahol a pácienst kezelték a kísérlet öt másik önkéntes résztvevőjével.

2016. 01. 19.
Ossza meg: Kövessen minket:
Magyarország a világon a harmadik, Európában pedig az első helyen áll az elhízottak aránya alapján felállított listán - közölte a Magyar Obezitológiai és Mozgásterápiás Társaság főtitkára.

Forrás: MTI
2016. 01. 19.
Ossza meg: Kövessen minket:
A budapesti akut sebészeti ellátás kibővül, megerősödik és betegközpontúvá válik április 1-jétől - közölte az Állami Egészségügyi Ellátó Központ (ÁEEK) főigazgatója pénteken az MTI-vel arra a sajtóinformációra reagálva, amely szerint áprilistól megszűnik Budapesten a sebészeti ügyeleti rendszer.

Újabb holttestben azonosították az ebolavírust Sierra Leonéban - közölte csütörtök este a helyi ebolaközpont szóvivője a BBC-vel.

Hiába szabadultak meg jelentős súlyfeleslegtől, jó eséllyel idő előtt halnak meg azok, akik valaha kövérek voltak – figyelmeztet egy friss kutatás.

Forrás: Medipress
2016. 01. 18.
Ossza meg: Kövessen minket:
Szakértők arra hívták fel a figyelmet, hogy az egyik gyakori antidepresszáns gyógyszer a terhesség első 12 hetében történő alkalmazása megnövelheti az újszülöttekben a születési és a szív rendellenességek kockázatát.

A Királyi Egyesült Kórház (Somerset, Egyesült Királyság) munkatársai egy olyan oltást fejlesztettek ki, ami a memóriaromlást okozó fehérjét célozza.

Mivel a kockázatfokozódás főként a nőket érinti, ezért esetükben a szakértők a szűrésre agresszívabb stratégiát javasolnak.

A csupán e-mailes vagy telefonos kapcsolattartás kétszeresére növeli az időseknél a depresszió kockázatát – derül ki egy friss kutatásból, amely szerint kiemelten fontos a járványszerűen terjedő magány elleni óvintézkedés.

2016. 01. 17.
Ossza meg: Kövessen minket:
« első‹ előző565.  |  566.  |  567.  |  568.  |  569.  |  570.  |  571.  |  572.  |  573.  |  következő ›utolsó »

Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés