2024. December 21. szombat
A brit gyermekjóléti hatóságok több esetben is eljárást indítottak kórosan elhízott gyerekek szülei ellen azzal a váddal, hogy túletetik gyermekeiket. Egy kutatócsoport azonban bebizonyította, hogy az elhízást nem a szülői hanyagság, hanem egy genetikai eltérés okozta.

Az eljárást a kutatók közbenjárására két gyermek esetében már megszüntették, további kettőnél még folynak az egyeztetések. A gyerekek a Cambridge-i Egyetem felmérésében vettek részt, amelyben 300, kórosan elhízott gyermek DNS-profilját vizsgálták és hasonlították össze normál testsúlyú gyerekekével.

elhízott, elhízás, DNS, éhség

A kutatók megállapították, hogy az elhízott gyerekek egy részénél hiányoznak a DNS bizonyos részei. Különösen a 16-os kromoszómán lévő, kilenc gént érintő hiány esetében tűnt erősnek a kóros elhízással való összefüggés. A hiányzó gének egyikére például az agynak azért van szüksége, hogy az étvágyat szabályozó leptin hormonra megfelelően tudjon válaszolni.

Azok a gyerekek, akiknél hiányzott ez a DNS-darabka, szinte csillapíthatatlan éhséget éreztek. „Nagyon-nagyon éhesek voltak, mindig enni akartak” – idézte fel Sadaf Farooqi, a kutatás egyik vezetője.

Az amúgy ritkán előforduló genetikai eltérések felfedezése segíti az elhízással összefüggésben lévő kromoszómarészek feltárását, valamint új és hatásos kezelési módok kifejlesztését.


Forrás: MTI/Vital
2009. 12. 07.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés