2024. December 03. kedd
A megnövekedett étvágy, közvetve pedig az elhízás kialakulásához a belekben élő egyes baktériumok is hozzájárulhatnak – derítették ki amerikai kutatók.

Korábbi tanulmányok kimutatták, hogy a túlsúlyos emberek bélrendszerében élő mikroorganizmusok típusa és száma eltér a normál testsúlyú embereknél találtaktól. E különbség hátterét keresték egérkísérleteik során az Emory Egyetem munkatársai Andrew Gewirtz vezetésével.

baktériumok, étvágy, elhízás

A kutatók azt tapasztalták, hogy módosított immunrendszerű kísérleti egereik kövérebbek voltak, mint a többi állat, és a cukorbetegség és a szív-érrendszeri betegségek kockázati tényezőjeként számon tartott metabolikus szindróma – azaz magas vérnyomás, magas koleszterinszint és inzulinszint – is kialakult náluk.

Az emésztőrendszer születéskor steril, ám néhány nap alatt az első étkezések és a környezet hatására benépesül baktériumokkal, kialakul a bélflóra. A megváltoztatott immunrendszer a kísérleti egereknél azt jelentette, hogy némileg másfajta baktériumok éltek bélrendszerükben, mint a normál rágcsálókban – Gewirtz szerint ez vezetett megnövekedett étvágyhoz és elhízáshoz, illetve az ahhoz köthető gyulladáshoz és metabolikus szindrómához.

Feltételezése bizonyításához a kutató munkatársaival újszülött egerek még csíramentes emésztőrendszerébe az elhízott egerekből származó baktériumokat juttatott. Megfigyelték, hogy ezek az egerek is többet kezdtek enni, gyulladás és inzulinproblémák alakultak ki náluk. Ha kevesebb élelmet adtak nekik, ugyan nem híztak el, de a többi tünet ekkor is megjelent náluk.

„Az emberek azért híznak el, mert többet esznek, ám mindez arra utal, hogy a több evés hátterében nem pusztán az áll, hogy a kalória olcsó és sok áll belőle rendelkezésre. A több evés oka lehet a bélbaktériumok megváltozása miatti étvágynövekedés” – összegezte a kutatás tapasztalatait Gewirtz a Science című tudományos magazinban.


Forrás: MTI
2010. 03. 05.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés