2024. Március 28. csütörtök
A cukorbetegség népbetegség -  Vannak tünetei? -  A diabétesz kezelése = változtatás -  Mozgás, de milyen? -  A nem megfelelő szénhidrát anyagcsere következményei

 Fogyókúrázóknak: Légkeveréses Halogén Főzőkészülék

A népbetegségnek számító diabétesz megelőzéséért, a szövődmények elkerüléséért vagy a már kialakult betegség kezelése érdekében mi magunk is sokat tehetünk. Az orvos által előírt terápia pontos megtartása mellett az életmódváltás, az egészséges táplálkozás és a testmozgás sokat javíthat a beteg állapotán.


A cukorbetegség népbetegség

Magyarországon a felnőtt lakosságának ,mintegy 8%-a cukorbeteg, és körülbelül ugyanennyien vannak a cukorbetegség előszobájában, az úgynevezett prediabéteszben. Az 1-es típusú cukorbetegség (az összes diabétesz megbetegedés körülbelül 10%-a), általában ifjúkorban míg a 2-es típusú (90%) inkább idősebb korban jelentkezik. A diabétesz népbetegségnek számít, szinte minden családban, a rokonságban találhatunk 1-2 cukorbeteget. Hozzájárul a magas számadatokhoz az is, hogy a szerényebb körülmények között élő, kevésbé iskolázott rétegek között gyakoribb a betegség előfordulása, mert az egészséges táplálkozás – zöldségek és gyümölcsök fogyasztása - és a rendszeres testmozgás kevésbé jellemző esetükben.

Diabetes élemódváltás

„A cukorbetegség pontos oka nem ismert, de a 2-es típusú cukorbetegség esetén viszont jól ismertek a kockázati tényezők, melyek a diabétesz kialakulásához vezethetnek. Ilyen lehet a családi halmozódás - azaz az adott családban már többször megjelent a betegség - , az elhízás, a mozgásszegény életmód vagy a helytelen táplálkozás. A cukorbetegség tehát komplex betegség, nincs egyetlen oka, több tényező vezet a kialakulásához. Van egy találó mondás: a pisztolyt a genetika tölti be, de az életmód húzza meg a ravaszt.” – emelte ki Dr. Hidvégi Tibor diabetológus főorvos, a vele készített interjú során. Az 1-es típusú cukorbetegségnél azonban más a helyzet, itt a betegség abból adódik, hogy a szervezet nem képes inzulint előállítani.

------------------------------------------------------HIRDETÉS-------------------------------------------

Légkeveréses Halogén Főzőkészülék:

38 800 Ft HELYETT 15 990 Ft!

Akár zsír vagy olaj nélkül is süthetünk benne. Füst- és szagmentes!

--------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Vannak tünetei?

A 2-es típusú diabétesz tünetszegény betegség, a beteg évekig élhet magas vércukorértékkel anélkül, hogy bármilyen tünete lenne. Ezért szükséges a fent említett kockázati csoportba esők szűrése úgynevezett kockázatlapú diabétesz kérdőívvel, ahol a kérdésekre adott válaszok megmutatják az adott illető kockázati szintjét.

Fontos kiemelni azt is, hogy cukorbetegség esetén nagyon gyakoriak a szív- és érrendszeri betegségek – a két kórkép gyakran együtt jelentkezik és kölcsönösen súlyosbítják egymást.

A diabétesz tünetszegény volta miatt a betegek nagy része nem is gondol arra, hogy cukorbeteg lehet. A diagnózis felállításakor többnyire meglepődnek, mert az esetleges tünetek – szájszárazság, látásromlás, gyakoribb vizelés, fáradtság, izomfájdalmak – időskori, más betegségek tünetei is lehetnek.

A diabétesz kezelése = változtatás

Mit jelent ez? „Változtatást a diétában, az életmódban, a mozgásban, meg kell szokni a gyógyszeres kezelést is – ezt nehéz elsőre elfogadnia a betegnek. Számos felmérés azt mutatta, hogy gyógyszeres kezelés esetén a betegeknek csak 50%-a követi a terápiás utasítást, míg az inzulinkezelés esetén ez az arány magasabb, körülbelül 70%. Itt kap lényeges szerepet a szoros és rendszeres orvos-beteg kapcsolat, ahol a beteg információt kap a betegségéről, az állapotáról, a várható mellékhatásokról, de ugyanígy tájékoztatást kell kapnia a várható előnyökről is: jobb közérzet, kevesebb szövődmény, hosszabb élettartam. A tájékoztatás eredményeként nagyobb esély van a terápiahűségre, azaz az orvos által előírtak pontos betartására. Jó tájékoztató forrás a Magyar Diabetes Társaság Honlapja, www.diabet.hu, ahol naprakész információval segítik a páciensek sikeres együttélését a diabétesszel.” -fűzte még hozzá Dr. Hidvégi Tibor.

Mozgás, de milyen?

Dr. Hidvégi Tibor elmondta „A diabétesz kezelésének az alapja az életmód, amiben benne foglaltatik a rendszeres mozgás is. Nem kell hozzá edzőterembe menni, nem kell fitnesz bérletet vásárolni, ehelyett például a napi egy óra séta mindenki számára elérhető. Ugyanilyen hasznos a kerékpározás, az úszás, a kertészkedés - a fizikai aktivitás rendkívüli módon csökkenti a vércukorszintet, szív- és érrendszeri kockázat csökkentő hatása is van, mindenkinek ajánljuk 0-100 éves korig”. Természetesen, a mozgást fokozatosan kell bevezetni és mindig konzultálni kell a kezelőorvossal arról, hogy milyen mozgástípust ajánl, ugyanis lehetnek társbetegségek például mozgásszervi panaszok, szívproblémák.

A nem megfelelő szénhidrát anyagcsere következményei

A tartósan magas vércukorérték következményeként krónikus szövődmények és kialakulhatnak. Ilyen szövődmény lehet pl. a látásromlás, látásvesztés, a diabétesz láb (ideg- és érkárosodás), ami amputációhoz vezethet. Magyarországon évente 4000 betegnél történik amputáció, holott ez megelőzhető lenne a terápiás előírások betartásával.

A leggyakoribb akut szövődmény az úgynevezett alacsony vércukorszint, közismert néven a hipoglikémia, amely inkább az inzulinnal kezelt betegeknél fordulhat elő. Nagyon fontos, hogy a betegek ismerjék az ezzel járó tüneteket: szédülés, gyengeségérzet, hideg verejték, remegés, hányinger, szemkáprázás, zavartság. Továbbá az is fontos, hogy a beteg környezete tudjon a betegségről, így nagyobb biztonsággal érkezhet a segítség.

Figyeljünk oda a helyes táplálkozásra, megfelelő mennyiségű és minőségű mozgásra, hogy megelőzzük a diabétesz kialakulását, vagy ha már cukorbetegek vagyunk, akkor szívleljük meg a fenti tanácsokat az esetleges szövődmények elkerülése érdekében!

A járvány alatt sem szabad elhanyagolni a rendszeres szakorvosi ellenőrzést. Erre akkor is szükség van, ha a vércukorértékek rendben vannak. Bármilyen betegségéről, vagy állapotváltozásról számoljon be kezelőorvosának! A diabetológus a társbetegségek figyelembevételével, mindenkinek személyre szabottan állítja be a kezelést.


Forrás: Action Heller Consulting
2021. 09. 30.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés