2017. November 17. péntek
A fiatalság elixírjének is nevezett, a vörösborban fellelhető összetevő évek óta a tudományos viták kereszttüzében áll. Most úgy tűnik, hogy a reszveratrol valóban meghosszabbíthatja az életet, de csak kis dózisban fogyasztva – túl sok inkább felgyorsítja az öregedés folyamatát.

A Manchester Metropolitan Egyetem kutatói azt vizsgálták, milyen kölcsönhatásba lép a vegyület a szatellita sejtekkel, amelyek a szervezet természetes regenerálódása során fontos szerepet játszanak a sérült izom helyreállításában. A kutatók kimutatták, hogy a vörös borban, csokoládéban és táplálékkiegészítőkben előforduló vegyület a koncentrációjától függően eltérő hatást gyakorolt. A laboratóriumi tesztekből az derült ki, hogy kis dózisban elősegítette a regenerálódás folyamatát, nagyobb dózisban azonban éppen ellenkező hatást váltott ki. A Dr. Hans Degens vezetésével készült kutatás csapásként éri azokat, akik szerint a reszveratrol segít a szívbetegség, a daganatos betegségek és az Alzheimer-kór elleni küzdelemben.

Dr. Degens így nyilatkozott: „Az erősebb izmok és az izom regenerálódási képessége nagyon fontos az egészséges életmód szempontjából, különösen idősebb korban, amikor az izmok hanyatlása egy sor következménnyel járhat az életminőségre nézve. Éppen ezért azt vizsgáltuk, hogy a reszveratrol képes-e elősegíteni az izom regenerálódását és csökkenti-e az oxidatív stresszt, ahol a szabadgyökök felgyorsítják az öregedés folyamatát. Kis dózisban a reszveratrol valóban elősegítette a regenerálódást, de magasabb dózisban nem ellensúlyozta az öregedést az oxidatív stresszel szemben, sőt inkább gátolta a regenerálódás folyamatát.” A Scientific Reports szakfolyóiratban megjelent kutatáshoz a szakértők izomsejtekkel végeztek laboratóriumi kísérleteket.


Forrás: Medipress
2015. 03. 05.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés