2019. Június 19. szerda
A magas vérnyomásban szenvedő betegek vérnyomását értelemszerűen csökkenteni kell, azonban a Cochrane Könyvtár kutatói szerint túlzásba sem érdemes esni; a túl alacsony vérnyomás ugyanis már nem jelent egészségügyi előnyt a betegek számára.

A hipertóniás betegek vérnyomását nem érdemes 140/90 Hgmm alá csökkenteni (ami egyébként a magas vérnyomás alsó határértéke) – állapította meg Jose Arguedas, a Costa Rica-i Egyetem Orvosi Karának munkatársa. „Úgy tűnik, a vérnyomás további csökkentése nem csökkenti a halálozást vagy a további betegségek kialakulását” – írta a szakember közleményében.

vérnyomás, csökkentése, vérnyomáscsökkentés

A tanulmányban foglalt megállapítások jelentősen eltérnek a szakmai ajánlásoktól, ugyanis a legtöbb szakmai társaság a „minél alacsonyabb, annál jobb” elv követését javasolva hipertóniás betegeknek.

Arguedas hét korábbi vizsgálat eredményeit vette górcső alá, amelyekbe összesen több mint 22 ezer beteget vontak be. A betegek aszerint osztották két csoportba, hogy megpróbáltak-e 140/90-es vérnyomásértéknél alacsonyabbat elérni náluk vagy sem. Az első csoport tagjai értelemszerűen nagyobb vérnyomáscsökkentést értek el, a két csoport tagjai között mégsem volt különbség a halálozási arányban, vagy a hipertónia szövődményeinek – szívroham, gutaütés (stroke) vagy veseelégtelenség – kialakulásában.

A cukorbetegségben vagy krónikus vesebetegségben is szenvedők körében ugyan enyhébb mértékben, de szintén megállapítható volt a túlcsökkentés feleslegessége. „A jövőben erre a két betegcsoportra vonatkoztatva szeretnénk megismételni az elemzést, mert éppen számukra írják elő a leggyakrabban a vérnyomás drámai csökkentését” – mondja Arguedas.


Forrás: Medipress
2009. 08. 05.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés