2018. December 13. csütörtök
A véralvadásgátlókat gyakran egy bizonyos szívritmuszavarral, a pitvarfibrillációval küzdő embereknek írják fel a stroke (gutaütés) megelőzése céljából. Egy nemrégiben megjelent kutatásból kiderül azonban, hogy a gyógyszer az időskori elbutulástól is védhet.

A kutatók szerint a véralvadásgátlók, például a warfarin kezelés indítása a pitvarfibrilláció felismerése után minél előbb szükséges. Még azok számára is, akik alacsony rizikójúnak számítanak a stroke szempontjából, és normálisan nem kellene a gyógyszert szedniük. „Az eredményeink szerint a warfarint, a leggyakrabban alkalmazott véralvadásgátlót szedő emberek körében nagyon ritka a demencia, egyúttal az Alzheimer-kór előfordulása” – nyilatkozta a kutatás vezetője, Dr. T. Jared Bunch, az Intermountain Medical Center Heart Institute szívritmus kutatási részlegének az igazgatója.

A pitvarfibrilláció egy gyakori szívet érintő betegség, mely közel 3 millió amerikai felnőttet érint. Fennállásakor a szív rendellenesen ver, remeg, melynek hatására a vér megalvadhat, rögöket képezhet. Az apró rögök az agyat elérve károsíthatják azt, lassan demenciát okozva, melynek kezdeti tüneteit az emberek észre sem veszik. A betegség kezdetén sokan az aszpirint szedik, Bunch szerint azonban ez a gyógyszer kevésbé előzi meg a demenciát, a betegeket kezdettől warfarinra vagy más véralvadásgátló szerre kell beállítani. „Igaz, hogy a kutatás során a warfarint szedő betegeket vizsgáltuk, azonban az újabb gyógyszereknél, mint a rivaroxaban vagy az apixaban valószínű még jobban megmutatkozik a demencia kialakulását csökkentő hatás.”

A pitvarfibrillációval élő emberekben a stroke kockázatát felmérő pontrendszert „CHADS score”-nak hívjuk, mely során figyelembe vesszük az életkort, a magasvérnyomást, a szívbetegséget, a cukorbetegséget és a korábbi stroke előfordulását is. A 0-1 pontszámmal bíró betegeknek olyan alacsony a stroke kockázata, hogy nem szükséges a véralvadásgátló kezelés indítása. Egy feletti pontszám esetén már mérlegelendő a szedése. A jelenlegi kutatásból kiderül, hogy még az alacsony rizikójú betegek esetén is növeli a demencia előfordulását egy kis késlekedés a gyógyszer indításával. „A véralvadásgátló kezelés késlekedése alacsony rizikójú betegeknél 30%-kal növelte a demencia előfordulásának kockázatát. A magas kockázatú betegeknél 136%-os kockázatemelkedést tapasztaltunk” – nyilatkozták a kutatók.

A kutatás során 76,000 pitvarfibrillációval élő beteg adatait tanulmányozták, akiknek az anamnézisében demencia nem található. A résztvevők 57%-a férfi, átlagéletkoruk 69 év. A kutatók a véralvadásgátló megkezdésének időpontjára koncentráltak: a diagnózistól számított 30 napon belüli kezdetet azonnalinak, az egy éven túlit későinek vették. „Miután valakit pitvarfibrillációval diagnosztizálnak, a stroke megelőzése azonnali fellépést kíván. Egy hónapnál tovább nem késlekedhetünk a terápia megkezdésével” – magyarázta Bunch. „Egyre több tanulmány születik a pitvarfibrilláció és a demencia közti összefüggést taglalva” – nyilatkozta Dr. Byron Lee, az University of California munkatársa. „Emiatt a kellő határozottsággal kell megkezdeni a véralvadásgátló terápiát a pitvarfibrilláció esetében. A jelen kutatás is megmutatja, hogy akár egy hónapos késlekedés is mekkora kárt okozhat.” Az eredményeket a Heart Rhythm Society találkozón mutatták be.


Forrás: Medipress
2017. 05. 19.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés