2024. Május 12. vasárnap
Minden hetedik bankjegy fekáliamaradványokat hordoz – derült ki a Londoni Egyetem legfrissebb kutatási eredményeiből. A téma a Nemzetközi Kézmosás Nap kapcsán került előtérbe.

A tanulmány elkészítéséhez a kezek, a bankkártyák és különböző bankjegyek baktérium-szennyezettségét vizsgálták meg a brit fővárosban, illetve Birminghamben és Liverpoolban. A kapott adatok rávilágítanak, mennyire fontos a szappannal történő kézmosás étkezés előtt, valamint toaletthasználat után. A Londoni Higiéniai és Trópusi Betegségek Intézetének közreműködésével készült felmérés arra is rámutatott, hogy a górcső alá vett kezek több mint negyede székletből származó kórokozókat, köztük súlyos emésztőrendszeri tünetekkel járó fertőzést okozó E. colit tartalmazott. Ráadásul a kezek 11 százaléka, a bankkártyák 8 százaléka, s a bankjegyek 6 százaléka olyan súlyosan szennyeződött, hogy baktériumszintjük egy koszos vécécsészéével volt egyenlő.

A résztvevők egy kérdőívet is kitöltöttek, amelynek alapján kevesebb, mint kétötödük szokott kezet mosni étkezés előtt, míg a mellékhelyiség használata után 91 százalékuk tesz a higiéniáért – utóbbi adatnak azonban ellentmondanak az eredmények. A szappanos kézmosás a hasmenéses fertőzések kockázatát akár 42 százalékkal is visszaszoríthatja, de csupán a válaszadók valamivel több mint kétharmada kerít rá sort, amikor csak lehetséges.

- Elemzéseink kíméletlenül leleplezték, hogy a pénzzel és a bankkártyával történő mindennapi érintkezés során olyan kórokozókkal is kapcsolatba kerülünk, amelyek a székletben tenyésznek – fogalmazott a kutatást vezető Dr. Ron Cutler. - Az emberek állíthatják, hogy kezet mosnak, de az adatok nem ezt mutatják. Fontos hangsúlyozni, hogy milyen könnyen átvihető fertőzésekről van itt szó, hiszen ezek a baktériumok még a pénz vagy bankkártya adta körülmények között is életben maradnak. Kutatásunk bizonyítja, hogy a kézmosás milyen fontos. A meglepő mennyiségű kórokozó mindennapi használati tárgyainkon tenyészik, ami arra utal, hogy sokan egyszerűen megfeledkeznek a toaletthasználat utáni alapvető higiéniáról, noha ez a megelőzés kulcsfontosságú lépése lenne. Reméljük, hogy a Nemzetközi Kézmosás Nap elgondolkodtatja a közönséget, és arra sarkall, hogy a szappannal történő kézmosás rutinná váljon – fejtette ki Dr. Val Curtis, a higiénés kampány vezetője.


Forrás: Medipress
2012. 10. 17.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés