2019. Október 21. hétfő
1 . oldal
A szilikont hamarosan kidobhatjuk az ablakon – de csak ha van elég felesleges zsírszövet a testünkön. Nemsokára elérhető lesz ugyanis egy természetes mellnagyobbító módszer, melynek lényege az, hogy a kis melleket a páciensek saját zsírszövetével töltik fel.

A Harley Orvosi Csoport szóvivője, Mel Braham így nyilatkozott: „Valószínűleg ez lesz az utóbbi két évtizedben a kozmetikai és rekonstrukciós sebészet legizgalmasabb áttörése, melynek segítségével két legyet ütünk egy csapásra: egyrészt a beteg megszabadul a nem kívánt zsírtól, másrészt az így felszabadult szövet az emlő tájékra kerül.” A remények szerint a módszert a jövő év első felében vezetik be, ára nyolcezer font (kb. 2,5 millió forint) körül lesz.

mellnagyobbító műtét

„Az Egyesült Államokban és Nagy-Britanniában most fejeztünk be egy ötéves vizsgálatot, ami megerősíti, hogy a beavatkozás tartós eredménnyel jár. A módszer 10 éven belül vezető szerephez fog jutni az emlőplasztika piacán, ugyanis a beavatkozást követően a betegek nemcsak emlőjük, hanem testük alakjával is elégedettek lehetnek” – tette hozzá a szakember.

A módszer a Brit Plasztikai Sebészeti Társaság kongresszusán nagy érdeklődésre tartott számot. Az orvosok azt várják, hogy a technika segítségével elkerülhetők lehetnek az implantátumok beültetésénél tapasztalt komplikációk: az emlő keményedése, alakjának változása és a környező szövet hegesedése, melyek következtében akár új műtét is szükségessé válhat.

Zdenek Pros, a módszert alkalmazó sebész szerint az új eljárás következtében a mell sokkal természetesebb kinézetű és tapintatú lesz. Az eredmény akár három kosárméretnyi növekedés lehet.

Egy 34 éves – nevének elhallgatását kérő – northamptoni nő 4 éve esett át az akkor még kísérleti fázisban lévő beavatkozáson. A Harley Orvosi Csoport betege soha nem vállalta volna a régi módszert, azonban a természetes megnagyobbítással egy álma vált valóra.

Brit orvosok szintén kísérleteznek őssejtekből előállított zsírszövet segítségével történő emlőnagyobbító eljárással.


Forrás: Medipress
2009. 09. 16.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés