2017. November 21. kedd
A jelentős túlsúlyt cipelő amerikaiak nagy része a tükörbe nézve sem látja magát kövérnek, és úgy gondolja, hogy nem is kell fogynia. A hamis testkép a mind több embert érintő elhízás elleni küzdelem egyik nehézségét jelenti – ismertették az Amerikai Szívszövetség kongresszusán.

Tiffany Powell és munkatársai Dallasban és környékén csaknem hatezer felnőttet kerestek meg, majd elemezték pontos testsúlyukat, magasságukat és egyéb egészségi adataikat. A hivatalos testsúlynormák alapján a vizsgált személyeket három csoportra osztották: optimális testsúlyúak, soványak és túlsúlyosak. Valamennyi vizsgálati alanyt megkérdezték arról is, hogy saját véleménye szerint milyen a testmérete.

túlsúly, testkép

A túlsúlyosak 62 százaléka úgy gondolta, hogy súlytöbblettől egyelőre nem kell tartania, miközben már jó néhány fölös kilót viselt magán. Ez kiváltképp a nők és a fekete bőrű amerikaiak között fordult elő. Az is kiderült, hogy a kövérségük ellenére magukat még éppen normál súlyúnak tartók csaknem fele egy éve nem járt orvosnál, és csak minden negyedik tudta, hogy hasznos lenne fogynia.

A súlytöbbletüket helyesen érzékelők 64 százaléka beszélt már a témáról dietetikussal vagy háziorvossal – ez az arány csak 38 százalék volt az önmagukat normális súlyúnak érző kövéreknél.

Az igazán súlyos gondot a túlsúlyosaknak az a nyolc százaléka jelentette, amelyik nem csupán elégedett volt túlsúlyával, hanem úgy érezte, hogy még nyugodtan hízhat is néhány kilót. A kutatók úgy érezték, hogy kiváltképp a színes bőrű lakosságának körében kellene sokkal többet beszélni a súlytöbblet egészségügyi kockázatáról.

A felmérés szerint a torz testkép a mai amerikai társadalom egészére jellemző. A soványak és a normál testméretű felnőttek a testmagasságukhoz illő ideális súlynál általában nehezebbnek tartották magukat.

Tiffany Powell előadásában hangsúlyozta, hogy az egészségügyben dolgozóknak sokkal többet kellene foglalkozniuk az egészséghez tartozó, optimális testkép elmagyarázásával.


Forrás: MTI
2009. 11. 24.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés