2017. November 21. kedd
A megelőzést gyerekkorban kell elkezdeni -  A dietetikus véleménye
Túlsúlyban a rák rizikója. Akár szójáték is lehetne, de szó szerint veendő: a túlsúly valóban a daganatos megbetegedések egyik lehetséges és létező rizikófaktora. Ezt hangoztatja az elhízással foglalkozó lipidológus és a dietetikus egyaránt.

Dr. Pados Gyula címzetes egyetemi tanár, a Fővárosi Szent Imre kórház IV. Belgyógyászata lipidológiai részlegének vezető főorvosa naponta szembesül munkája során olyan emberekkel, akik 30, 40, vagy akár 50 kiló túlsúlyuktól akarnak megszabadulni – orvosi segítséggel. Nem véletlen, hogy az orvos a megelőzés fontosságát hangsúlyozza, minden lehetséges alkalommal.

túlsúly, rák

A megelőzést gyerekkorban kell elkezdeni

– A helytelen táplálkozás által okozott betegségek megelőzése igen fontos, mert a súlyfelesleg igen sok krónikus kórnak, még a ráknak is lehetséges alapja – bocsátja előre. Alapos okkal, hiszen a magyar lakosság fele túlsúlyos, és az elhízás nem egyik napról a másikra megy végbe. Éppen ezért már gyerekkorban kell megfogni a felesleges kilókat. A nagymama, a szomszéd, és az ismerősök gyakran megcsodálják a duci babát, a pufók kisgyereket, de mikor a hercig zsírpárnácskák egyre csak gyarapodnak, már elkezdődött a kóros folyamat, amit visszaigazolnak a statisztikák: már a gyerekkorúak 20 százalékát találják túlsúlyosnak. Minden ötödik gyereket! A szép, kövér kicsi gyerek legtöbbször elhízott, beteg felnőtt lesz.

– Személyes tapasztalatom – mondja Pados doktor –, hogy ha néha moziba megyek, a büfé előtt kígyózó sorokba ütközöm. A gyerekek, fiatalok tolonganak a cukros, egészségtelen üdítőkért, a ma annyira divatos, ragacsos, olajjal átitatott cukros, vagy sós popcornért, ami még köszönő viszonyban sincs gyerekkorunk hajdani kedvelt pattogatott kukoricájával. Nagy zacskókkal ülnek be a nézőtérre és egész filmvetítés alatt majszolják az étrendi szempontból rendkívül káros nassolni valót.

Elhízás okozta világválság fenyegeti az emberiséget a szakember szerint. A szív- és érrendszeri bajok, a magas vérnyomás, a veseelégtelenség, a mozgásszervi betegségek, az érelmeszesedés és egy egész sor más kór melegágya az egészségtelen táplálkozás. A felesleges kilók leadása sokkal nehezebb, mint a plusz kilók felszedése, és csak hosszú, türelmes együttműködéssel, beteget, és orvost egyaránt próbára tevő terápiával hozható egyensúlyba a szervezet.

– Könnyebben könnyebb az élet – állítja a doktor, és éppen ezért mindenképpen azt javasolja, hogy gyerekkorban kell megfelelő mintát mutatni az egészséges táplálkozásra.

A dietetikus véleménye

Ezt az álláspontot vallja Henter Izabella dietetikus is, a Magyar Dietetikusok Szövetségének főtitkára.

– Az iskolaorvosoknak minden évben 34 szempont szerint kell elkészíteniük jelentésüket a gyerekek egészségi állapotáról. E szempontok között 14 a táplálkozás helytelenségével, az elhízással foglalkozik. Ez is jelez valamit – mondja. – Kiderül többek között, hogy amíg az ötéves gyerekeknek mindössze 1 százaléka, a tízéveseknek már 14 százaléka szenved valamilyen táplálkozással összefüggő betegségben.

A közétkeztetés – sajnos – kevés kivételtől eltekintve nem ad megfelelő mintát az egészséges étkezésre, sokkal inkább az olcsóbb és laktatóbb étkekre helyezik a hangsúlyt. A gyerekek fele általános iskolában még a menzán étkezik, de középiskolában már csak minden tizedik veszi igénybe ezt a fajta étkeztetést. És hol esznek a többiek? Vagy hoznak otthonról hideget, vagy a büfékben, gyorséttermek műkosztjain élnek, holott a felmérések szerint pedig igényelnék a párolt zöldségköreteket főzelékek helyett, és leginkább a választható és változatos koszt mellett teszik le voksukat. Még a tálalás, a tiszta terítő, a megfelelő tálcák, evőeszközök, a személyzet tisztasága is elhangzik részükről, jogos igényként.

A dietetikus szerint a betegségek fele, harmada életmódváltással megelőzhető lenne. Igen lényeges, hogy a felnőtt világ mit közvetít a gyerekeknek, milyen táplálkozási mintát kapnak. Már az általános iskolákban oktatni kellene táplálkozási ismereteket, hogy a gyerek időben rájöjjön, az egészséges étek is lehet finom, jóízű.

– A tapasztalatok azt mutatják, hogy a szóban elmondott bölcsességek kevésbé hatékonyak, mint a gyakorlat. Ahol nem csak beszélnek az egészséges étkezésről, hanem beszereztek alma automatát az iskolában, vagy ingyen zöldség-gyümölcs rágcsálnivalóval kínálják a gyerekeket, ott sokkal nagyobb az igény az egészséges táplálkozásra.

A gyereket meg kellene tanítani arra, amire ma még a legtöbb felnőtt sem figyel. Nem csak ára van az élelmiszernek, számtalan jelölése, összetételéről, frissességéről, adalékanyagairól és így tovább! Azt, hogy mennyire egészséges egy élelmiszer, a vásárlóknak csak 14 százaléka figyeli, 56 százalék nem, 30 százalék pedig mindentől függetlenül azt veszi meg, amit szeret – összegzi a tapasztalatokat Henter Izabella.

A gyerektől nem várható el, hogy naponta figyelje a testtömegindexét, a testsúlyát, hogy tisztában legyen az INBÉ-vel, vagyis a napi energiabevitel értékével. De az igenis megtanítható, hogy  a bevitt és a felhasznált energiát egyensúlyba hozza szervezetében, helyes táplálkozással, életmóddal és sok mozgással. Ha ezt sikerül elérni, akkor kevesebb lesz az esztétikailag kifogásolható, és orvosilag kezelésre szoruló túlsúlyos, elhízott felnőtt, kevesebb esélye lesz több súlyos betegségnek, a ma sokakat fenyegető ráknak is.


Forrás: MTI
2009. 02. 24. (Aktualizálva - 2012. 07. 31.)
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés