2024. Március 29. péntek
A Bristoli Egyetem egyik kutatócsoportja által közzétett tanulmány szerint a naponta borotválkozó férfiak kevésbé vannak kitéve a szívroham veszélyének, mint lustább társaik. És ez még nem minden: a kutatás adatai a gyakori szeretkezés jótékony hatásáról is árulkodnak.

A walesi férfiak körében húsz éven át folytatott megfigyelések az életmód, a szívkoszorúér-megbetegedések és az agyvérzés között keresett összefüggést. A vizsgált időszakban 835 haláleset történt. Az elhunyt férfiak 31%-a mindennap borotválkozott, míg 41%-uk csak néhány naponként. Vagyis a ritkábban borotválkozók között magasabb a halálozási arány. A vizsgálat kitért a dohányzás és az életvitel egyéb összefüggéseire is. Az eredmények azt mutatták, hogy a ritkábban borotválkozók között magasabb volt a nőtlen, valamint a fizikai munkát végzők aránya, s orgazmusaik száma is alacsonyabb volt mint a napi arcápolásra figyelmet fordítók között.

Szex, szívroham

"A gyakoribb halálesetekkel nem csak a ritkább borotválkozás áll kapcsolatban: az összefüggés alapját a szociális tényezők, a dohányzás és az alacsonyabb hormonszint is képezik" nyilatkozta Shah Ebrahim professzor. Állítása szerint a ritkább borotválkozás és a szeretkezések száma között is összefüggés van, ezeknek a férfiaknak alacsonyabb a férfihormon (tesztoszteron) szintje, ezért az arcszőrzetük is lassabban nő.

Az alacsonyabb orgazmusszám azzal is magyarázható, hogy ritkábban élnek párkapcsolatban, ami a szexuális együttlétek számát csökkenti, ugyanakkor az alacsonyabb hormonszint miatt ritkábban is igényelhetik a nemi életet.

A kutatócsoport már több következtetést is levont a szívbetegségek és a nemi élet között: néhány éve nyilvánosságra hozott megállapításaik szerint a hetente háromszor-négyszer élnek nemi életet élő férfiaknak feleakkora esélyük van arra, hogy szívrohamuk legyen, mivel a szex felfogható egyfajta edzésnek.


2006. 09. 06. (Aktualizálva - 2012. 09. 27.)
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés