2017. November 19. vasárnap
Az olvasókövektől a lencsékig -  Bölcsesség és tudás -  Domború vagy homorú? -  Keretek, szalagok, szárak -  Közel s távol -  A kontaktlencsék
A modern ember kétségkívül a szemét tartja a legértékesebb érzékszervének. Ennek egyik oka, hogy a világról való tudásának tekintélyes része másodkézből kerül hozzá, általában elolvasott szövegek révén. Bár az olvasás tudománya már évezredek óta sajátunk, sajnos, ha elromlik a látásunk, a könyvek titkait többé nem ismerhetjük meg. Legalábbis így volt ez hosszú évszázadokon át, egészen a különböző látásjavító eszközök megjelentéig.

Valójában semmilyen bizonyítékkel nem rendelkezünk arról, hogy az ókori egyiptomiak, görögök vagy akár a rómaiak bármilyen eszközzel is segíthették volna a látásukat. Sőt, az írásos források inkább arról tanúskodnak, hogy az éles látás elvesztése a gazdagok számára is olyan csapás volt, melyen még vagyonuk révén sem változtathattak. I. e. 100 körül egy idősebb római nemes levelében arról panaszkodott, hogy mióta látása végérvényesen elhomályosult, már csak írástudó rabszolgáinak segítségével ismerheti meg az amúgy drága pénzen vásárolt tekercseinek tartalmát; Seneca pedig, aki azt állította, hogy Róma valamennyi könyvét elolvasta, mindezt csak úgy tehette meg, hogy a betűket egy vízzel teletöltött üveggömb nagyította fel számára a megfelelő méretűre. Néróról, a véreskezű császárról ugyan ismert, hogy a gladiátorjátékokat szerette zöld színű smaragdon keresztül nézni, azonban sokkal valószínűbb, hogy azt inkább fényvédő-napfényszűrő hatása miatt emelte a szeméhez.

szemüveg

Az olvasókövektől a lencsékig

Az első látásjavításra használt csiszolt lencsék i. sz. 1000 körül jelentek meg. Ezek az ún. olvasókövek tulajdonképpen egyszerű gömbszelet alakú nagyítóüvegek voltak. Ezeket a kezdetleges eszközöket a könyvekkel hivatásszerűen foglalkozó szerzetesek használták.

A szemüveg működésének első leírása az angol Roger Bacon nevéhez fűződik. A korában is elismert, nagy tekintélyű tudós 1268-ban így írt az általa megfigyelt jelenségről: "Ha valaki egy olyan kristályból vagy üvegből készült gömbszeleten át vizsgálja a tárgyakat, amelynek magassága kisebb, mint a sugara, e tárgy konvex oldalát pedig a szeme felé fordítja, akkor vizsgált tárgyak számára nagyobbnak tűnnek… Mindezek okán egy ilyen tárgy hasznos eszköz lehet az idős emberek és mindazok számára, akiknek gyenge a látása".

Bölcsesség és tudás

Egyes források szerint Bacon tanai eljutottak a korabeli Itáliába, ahol valamikor 1268 és 1289 között egy vállalkozó szellemű ember elkészítette az első szemüveget. Hogy ki lehetett az, ma is rejtély, ám abban már egészen biztosak lehetünk, hogy 1352-re az írástudó papok körében már többé-kevésbé elterjedt eszköz volt, legalábbis Tommmaso da Modena freskói szerint, melyeken több, könyveibe merülő szerzetest is már szemüveggel ábrázolt. Tommaso freskói után a szemüveg a szerzetesek életét bemutató képek szinte elmaradhatatlan részletévé vált, jelképezve viselője bölcsességét és a tudását.

Domború vagy homorú?

A korabeli optikusok hosszú ideig csak konvex (domború) lencsét készítettek, ráadásul nem is személyre szabottan, hiszen a lencsék dioptriaértékeit sem tudták mérni. Maradt tehát a próbálgatás annak kiderítésére, hogy az adott személynek vajon melyik alkalmatosság lesz a legmegfelelőbb. Az ezt követő évszázadok egyik legjelentősebb fejlesztése a 16. századra tehető, ekkor jelentek meg ugyanis az első konkáv (homorú) lencsék, melyekkel a rövidlátást lehetett korrigálni. Az egyik első megrendelő valószínűleg X. Leó pápa volt, aki híresen rossz szemű, rövidlátó ember hírében állt. Állítása szerint az új lencsék segítségével a vadászatokon még társasága egészséges szemű tagjainál is sokkal jobban látott.


A cikk folytatódik - 1/2. oldal
1.  |  2.  |  következő ›utolsó »
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés