2017. Június 27. kedd

A gonosz szellemektől a modern terápiákig

Az elmebetegségek gyógyításának története
1 . oldal
Gonosz szellemek -  Epe, vér és nyál -  Vitustánc és farkasember: a középkor -  Turistaút a tébolydába -  Le a láncokkal -  Újabb megtorpanás -  Hideg fürdő és lobotómia
A zavart elméjű ember szinte minden korban nagy érdeklődést váltott ki a magukat ebből a szempontból egészségesnek gondolókból, de ez az érdeklődés nem feltétlenül jelentette az együttérzést és az emberséges bánásmódot. Az emberiség történetének legtöbb időszakában az elmebetegek sorsa a kiközösítés és az elkülönítés volt. Amit ma mentális zavarnak, elmebetegségnek titulálunk és orvosi, pszichiátriai esetnek tekintünk, az egyes időszakokban más és más magyarázatot és "kezelést" kapott.

Elődeink sokszor csöppet sem kellemes módszereket alkalmaztak a démonok vagy éppen az ördög elűzésére. A tudomány és az emberek hozzáállása a mentális zavarokhoz nagyot változott az évszázadok és főleg az utóbbi száz év során, mégis elgondolkodtató az a felmérés, amely szerint a megkérdezettek közel fele úgy véli, hogy ha nem is az ördög de az elmebetegek saját maguk felelősek betegségükért.

Gonosz szellemek

A történelem előtti idők embere azt gondolta, hogy test és lélek a jó és a rossz erők csatározásainak színtere, a rendellenes viselkedés pedig a rossz szellemek győzelmének bizonyítéka. Ilyenkor a rossz szellem testből való kiűzésével igyekeztek gyógyítani. Ha a kiűzés sikertelen volt, akkor kikanyarítottak koponyájukból egy kör alakú darabot, hátha ott távozik a gonosz. (Más feltételezések szerint a kőkorszaki leleteken megfigyelt koponyalékelés azonban nem szelleműzés, hanem korabeli műtét nyoma.)

Az ókori egyiptomiak, zsidók és kínaiak a furcsa viselkedésű embereket szintén úgy kezelték, mint akikben szellemek lakoznak. ők a koponyalékeléstől eltekintettek, viszont úgy gondolták, a szellem nyilvánvalóan jól érzi magát a testben, ha azt nem hajlandó elhagyni, tehát kellemetlen lakhellyé kell számára tenni. Ezt az eljárást a sámán vagy pap végezte, imák mormolásával, sértegetésekkel, hangos kiabálással, ártalmas italokkal próbálta távozásra bírni a gonoszt.

Epe, vér és nyál

Bár a szelleműzés még sokáig tartotta magát a gyakorlatban, az ókori görögök és rómaiak egyéb alternatívákat is felvetettek az abnormális viselkedésre adott magyarázatokban és kezelésükben. Hippokratész például elsőként gondolta azt, hogy az ok az agy megbetegedésében keresendő, ezt pedig mint minden egyéb betegséget a testben áramló folyadékok egyensúlyának megbomlása idézi elő. Ezek a folyadékok a sárga és a fekete epe, a vér és a nyál. Ebben a korban már számos elmebetegséget is leírtak, így például az oktalan szomorúságot, azaz a melankóliát, a mániát, a demenciát vagy testi tünetekkel, de szervi ok nélkül jelentkező hisztériát. Hippokratész felfogása szerint például a mánia a sárga epe, a melankólia pedig a fekete epe túlsúlyára vezethető vissza.

A római Galénusz azt figyelte meg, hogy a kóros viselkedés lehet szerelmi csalódás, anyagi gondok, illetve fejsérülés vagy túlzott alkoholfogyasztás következménye. Ebben a felismerésben azt volt az újdonság, hogy ezeket érzelmi és testi kiváltó okokként különböztette meg, és kezelésüket is eszerint írta elő. Az ilyen és ehhez hasonló elméletek elterjedésének következtében az ókori görög és az ókori római birodalomban az elmebetegeket testi-elki kezelésben egyaránt részesítették. Hangsúlyt fektettek a meleg, barátságos légkörre, volt masszázs és fürdőkúra, és csak ezután következtek a megfékezést szolgáló drasztikus fizikai eszközök.

Vitustánc és farkasember: a középkor

A középkorban az egyház egyre jelentősebb hatalomra tett szert, ezzel egy időben újból megerősödött a demonológia, azaz a "gonoszban való hit". A deviáns viselkedést már nem testi vagy lelki okokra vezették vissza, hanem a sátánnal hozták összefüggésbe. A korszak amúgy is háborúkkal, felkelésekkel, hatalmas járványokkal volt terhes, és ennek következtében megnőtt a mentális abnormalitások előfordulása is. Nem volt ritka a tömeghisztéria, amikor az emberek közös hallucinációkat éltek át. Egy-egy ilyen hallucináció során azt gondolták, hogy mindnyájukat egy tarantella nevű pók csípte meg, melyet orvoslandó, közös vitustáncba kezdtek. A furcsa tánc során a földhöz verték magukat és letépkedték ruháikat. Egy másik típusú hallucináció során azt képzelték, farkasok kerítették őket hatalmukba, egész testüket szőr borítja, hogy ők maguk is farkasokká váltak.

A gyógyítás szinte kizárólag a papok feladata volt, az ő legfőbb módszerük pedig az ördögűzés. Az ördögűzési technikák nem sokban különböztek a korábban sámánok által végzett szelleműzéstől. A kor híres-hírhedt intézménye, az inkvizíció valószínűleg nem csak eretneknek számító gondolkodót, hanem rengeteg elmebeteget is a halálba küldött. A szerintük az ördöggel lepaktálókat, a boszorkányokat különböző próbáknak vetették alá (pl. összekötözve vízbe dobták őket, izzó vasat adtak a kezükbe). A próba tulajdonképpen egyszerű volt: ha túléled minden bizonnyal az ördög szállt meg, ha nem éled túl, legalább a mennyországba jutsz.


A cikk folytatódik - 1/2. oldal
1.  |  2.  |  következő ›utolsó »
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés