2017. Szeptember 26. kedd
Ha nem iszunk eleget -  Mit igyunk? -  Sportoláskor, nagy melegben -  Ásványvizeknél is figyeljünk a minőségre
A víz szükséges az életünkhöz, fizikai és mentális egészségünkhöz egyaránt. Testünk nagy részét folyadék alkotja, amíg azonban a csecsemők szervezetének 75%-a víz, addig az idősekének csupán 60%-a. Érdekesség, hogy élelem nélkül akár 50 napig is kibírjuk, folyadék hiányában viszont mindössze néhány napig élhetünk.

Szervezetünk kiválasztással kb. 2,5 l folyadékot veszít naponta, amelyet pótolni kell. Ebből adódik, hogy 1,5-2 liternyit kell innunk mindennap, viszont sportoláskor, nagy melegben ez a mennyiség már nem elegendő.

Folyadék, folyadékfogyasztás

Ha nem iszunk eleget

A nem elegendő folyadékbevitel leggyakoribb hatása a fejfájás, a fáradtság és a koncentrációképesség hiánya. A folyadékfogyasztás szempontjából kiemelt célcsoportnak számítanak a gyerekek és az idősebb korosztály. A fiatalok legtöbbször egyszerűen „elfelejtenek” inni, a korosabbak viszont az idő előrehaladtával nem annyira érzik a szomjúságot, mint korábban. A fiatalok légzéssel több folyadékot vesztenek, mint az idősebbek, így nagyon fontos, hogy állandóan kínáljuk őket.

Kutatások kimutatták, hogy ha testtömegünkből 5%-nyi folyadékot vesztünk, akkor a munkaképességünk akár 30%-kal is csökkenhet. A sportolás előtti és utáni megfelelő mennyiségű folyadékfogyasztás ugyanakkor növeli a sportolás intenzivitását és a teljesítményt.

Mit igyunk?

Minden vizet tartalmazó ital hozzájárul a folyadékszükségletünkhöz, beleértve a gyümölcsleveket, az üdítőket, a teát, a kávét. Kutatások bizonyították, hogy az italok sokszínűsége nagyon fontos szerepet játszik a folyadékigény kielégítésében, hiszen kevés ember képes kizárólag vízből vagy ásványvízből meginni napi 2-3 liternyit. Napjainkban a táplálkozástudósok kimutatták, hogy a koffeintartalmú italok (kávé, tea, kólafélék) nem okoznak dehidrációt. Így megállapíthatjuk, hogy ezek az italok is hozzájárulnak a folyadékszükséglet kielégítéséhez, természetesen nem túlzott mennyiség fogyasztása esetén. Fontos tudni, hogy a 10%-os vagy magasabb alkoholtartalmú italok folyadékvesztést okoznak.

Sportoláskor, nagy melegben

Elegendő ásványvizet, vizet fogyasztanunk, ha intenzíven sportolunk? A válaszunk: nem. A sót (nátriumot) tartalmazó ital stimulálja a szénhidrátok felszívódását és fokozza a folyadékfelvételt. A sópótlás az edzés alatt segít a vérmennyiség megőrzésében. Ha edzés előtt illetve után nagy mennyiségű folyadékot fogyasztunk ásványi anyagok nélkül, megtörténhet a testfolyadékok felhígulása, amely nagy mennyiségű folyadékvesztéshez vezethet. Ez azt jelenti, hogy az alacsony sószint a testünkben görcsöt és kimerülést okozhat. A megelőzéshez ideális esetben ajánlott sót, gyorsan felszívódó glukózt, ásványi anyagokat és vitaminokat tartalmazó sportitalt fogyasztani.

Ásványvizeknél is figyeljünk a minőségre

Napjainkban a különböző fogyasztási termékek széles skálája áll a rendelkezésünkre, beleértve az élelmiszereket és italokat is, és szervezetünk igénye is eltérő kortól, nemtől, igénybevételtől függően, így figyelmesen kell a nekünk legmegfelelőbbet kiválasztani. A minőségi és biztonsági szempontok egyre jobban felértékelődnek, így van ez az ásványvizek esetében is.

Egy vizsgálat során Lengyelországban hasonlítottak össze öt szénsavas illetve szénsavmentes ásványvizet mikrobiológiai szempontok alapján. Az eredmények szerint az ásványvíz fajtája, a hosszú tárolási idő, valamint a széndioxid hiánya befolyásolta a baktériumok megjelenését: a szénsavmentes ásványvizek érzékenyebbek, jobban oda kell figyelni a száraz, hűvös, lehetőleg hűtött tárolására, különösen a nyári melegben.

A kutatásból kiderül, hogy az ásványvizek gyártóinál a legszigorúbb higiénés szabályokat kell betartani, amely komoly beruházásokat, minőségbiztosítási rendszer meglétét írja elő, és ennek betartását rendszeresen ellenőrzik. Mi, vásárlók is tanuljuk meg: az ár mellett a minőségre is figyelni kell, valamint mindig nézzük meg a szavatossági időt is!


Forrás: Tudományos Életmódtanácsok Hírlevél

themes/health/folyadek.htm1
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés