2024. Március 29. péntek
Az illóolajok -  Illatok és ízek -  Hogyan alkalmazzuk?
Az ájurvéda tanítása szerint három összetevője van az emberi szervezetnek, amelyek az öt alapelemet (éter, levegő, tűz, víz, föld) foglalják magukba – ez a hármas ("tridosa"): a vata, pitta és kapha. E három elem egyensúlyától függ egészségünk, jellemünk, pszichikai állapotunk, erőnk vagy gyengeségünk. Az aromaterápia szaglásunk által állítja helyre egyensúlyunkat.

Az illat mindig az örömmel párosul. Amit pedig mindannyian leginkább szeretnénk elérni egész életünk során, az éppen a tiszta öröm és a boldogság érzése. Az ősi Indiában nagy jelentőséggel bírt a természetes olajoknak az egészségre gyakorolt hatása és felhasználásuk a mindennapi életben. ősi védikus himnuszokban a virágok illatát úgy írják le, mint az egészség hordozóit.

Illóolajok ayurveda

Az illóolajok

Mint elnevezésében is szerepel, az illóolaj állandóan párolog, mindaddig, míg teljesen el nem illan. Előállítása desztillálással, préseléssel vagy kivonással történik. Az igazi illóolajok nagyon drágák, egyetlen gramm kinyeréséhez is akár több száz kiló virág szükséges. Nemcsak értékük miatt forgalmazzák őket 2, 3, 5, esetleg 10 ml-es, sötét színű, jól záródó üvegcsékben: sajnos még a leggondosabb tárolás mellett is csupán egy évig őrzik meg gyógyító tulajdonságaikat.

Az ájurvédikus gyógyításban a virágok és a szantálolaj keveréke csúcsminőségű anyagot hoz létre. Ebből készülnek a már nálunk is elterjedt illatos füstölőpálcikák. (A kereskedelemben olcsón kapható aromaolajokat szintetikus úton állítják elő. Ezek ugyan megfelelően alkalmazhatóak a kozmetikai iparban, de gyógyhatásuk nincsen.)

Illatok és ízek

A tiszta illóolaj igen széles körben fejti ki áldásos hatását. Nézzük, melyek a leggyakoribb alkalmazási lehetőségek:

• általános masszázs, önmasszázs
• akupresszúra,
• inhalálás (belégzés],
• az ételek ízének javítása, azok megtisztítása és egyensúlyba hozása,
• a helyiség aromatizálása, a kívánt hangulat kialakítása és a betegségek megelőzése céljából,
• füstölés meghatározott gyógynövényekkel,
• a helyiség megtisztítása a negatív energiáktól,
• fürdők.

Az ájurvéda a hat íznek megfelelően csoportosítja az illatokat, és azok ugyanolyan hatással vannak a szervezetre, mint az ízek:

• édes – nyugtat, hűt (szántál, rózsái,
• savanyú – melegít, nyugtat (tamarind, csipkebogyó),
• sós – melegít, étvágyat javít (tengeri növények),
• csípős – melegít, élénkít (kardamom, bors),
• keserű – hűt, nyugtat (mandula, kálmos],
• fanyar – hűt, frissít (dió, zöldalma, birs).

Az ájurvédikus tanítások szerint mindegyik dósa egyensúlyba hozható a megfelelően kiválasztott aromával.

A vata-típus egyensúlyba hozható a meleg, édes és savanyú illatok kombinációjával, mint a bazsalikom, narancs, geránium, szegfűszeg.

A pitta-típus kiegyensúlyozható az édes és hideg illatokkal, mint a szantálfa, rózsa, menta, fahéj és jázmin.

A kapha-típus, csakúgy, mint a vata, a meleg illatokkal hozható egyensúlyba, amelyek fűszeresek, mint a boróka, eukaliptusz, kámfor, szegfűszeg és majoránna.

Hogyan alkalmazzuk?

Forró vízbe tíz csepp aromaolajat csöppentve legalább fél órára megtöltjük az egész szobát könnyed, finom illattal. Az aromamécses használatával ezt az időtartamot jelentősen meghosszabbíthatják. Leginkább már ágyban fekve, lefekvés előtt lélegezzük be az illatokat, így a nap során bennünket ért hang- és képhatásokat elfedik, blokkolják. Sokaknak az illatok az elalvásban is segítenek, az olajpárologtató edény pedig egész éjszakára a szobában maradhat. Pontos diagnózis nélkül az aromaterápia általános hatással rendelkezik, lazító, nyugtató, hangulatalakító hatásával enyhíti a tüneteket.

Betegeink szerint ez a legkellemesebb gyógymódok egyike. Általános formája leginkább otthonunkban vagy munkahelyünkön alkalmazható, ez a technika nem igényel különös instrukciókat, csak azt kell pontosan megállapítani, milyen dósa dominál, és ahhoz kell kiválasztani a megfelelő aromaolajat. Mindig óvatosan adagoljuk az illóolajokat, cseppekben mérve!

Valamennyi illóolaj fertőtlenítő, baktériumölő hatással rendelkezik, különösen a citrom, levendula, rozmaringolajok. Használjuk és párologtassuk ezeket az olajokat megfázáskor, influenzajárvány idején, és különösen ha beteget ápolunk otthon, vagy munkahelyünkön kényszerülünk kontaktusba lépni fertőző embertársainkkal. A még egészségesek számára védelmet, a betegeknél enyhülést nyújtanak.


Szerző: Meiszner Katalin

Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés