2024. Március 29. péntek
1 . oldal
Akár napi két csésze kávé terhesség alatti fogyasztása is befolyásolhatja a magzat szívének fejlődését, és egy egész életre károsíthatja a gyermek szívműködését – derült ki a Yale Egyetem kutatásából. A kutatók azt is felfedezték, hogy ez a relatíve kis mennyiség a fiúk esetében magasabb testzsírarányhoz vezethet, mint azok esetében, akiket nem tettek ki a koffein hatásának.

Habár a kísérletet egereken végezték, a szerzők szerint a kutatási anyagban körülírt biológiai ok és hatás kézenfekvő az emberek esetében is. „Kutatásaink aggodalomra adnak okot a koffein korai terhességre gyakorolt hatásaival kapcsolatban, de további vizsgálatok szükségesek ahhoz, hogy kiértékeljük a koffein biztonságosságát terhesség idején.” – mondta Scott Rivkees, a tanulmány vezető kutatója.

terhesség, kávé, koffein

A végső következtetéshez a kutatók négy csoport vemhes egeret tanulmányoztak kétféle körülmény között, 48 órán át. Az első két csoportot normál levegőjű helyiségben tartották, miközben az egyik csoport koffeininjekciót, a másik sóoldatot kapott. A másik két csoport esetében a helyiség oxigénszintjét felére csökkentették, az egyik csoport ugyanúgy koffeint, a másik sóoldatot kapott.

Az eredmények szerint mindkét körülmény mellett a koffeinnel beinjekciózott egerek olyan utódokat hoztak a világra, akiknél elvékonyodott a szív üregeit elválasztó szövetréteg. Ezek után a kutatók megvizsgálták ezen csoport egereit, hogy meghatározzák, van-e hosszú távú hatása a koffeinnek az utódokra. Azt találták, hogy a koffeinnel kezelt egerek hím utódainál felnőtt korukra 20%-kal nőtt a testzsír aránya, a szívműködésük pedig 35%-kal csökkent.

„A koffein mindenütt ott van: az innivalónkban, az ételünkben, a fájdalomcsillapítókban, még a cukorkákban is – mondta Gerald Weissmann, az eredményeket közlő Federation of American Societies for Experimental Biology folyóiratának főszerkesztője. Ez a jelentés megmutatja, hogy a biztonságról egy esetben semmiképp sem mondhatunk le: ha a várandós kismama étrendjéről van szó.”


Forrás: Medipress

Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés