2019. Január 16. szerda
A nők jobban kihasználják a jobb agyféltekéjüket a terhesség idején, mint a szülés után – derül ki egy friss kutatásból, amely rávilágít, hogy kicsihez való kötődés kialakulása másfajta idegrendszeri mechanizmus mentén történik.

A „bébiagynak” is hívott jelenség tulajdonképpen egyfajta ködös tudatállapot, amiről sok kismama beszámol – és most úgy tűnik, a jelenségnek tudományos háttere is van. Az érintettek gyakran feledékennyé, illetve túlérzékennyé válnak a várandósság hónapjaiban, valamint kevésbé tudnak logikai feladatokra összpontosítani.

A Londoni Egyetem kutatói bizonyítékot találtak arra, hogy a terhes nők agyának érzelmi képességekért felelős része fokozott aktivitást mutat. A hölgyek erőteljesebben használják ilyenkor a jobb agyféltekéjüket, mint a szülés után. „Eredményeink lényeges bepillantást engednek a bébiagy-jelenségbe, mely érzékenyebbé teszi a nőket a gyermek kihordásának során” – nyilatkozta Dr. Victoria Bourne, a Royal Holloway kollégium pszichológia tanszékének munkatársa. „Kimutattuk, hogy várandósság idején megváltozik az a folyamat az agyban, amely arckifejezésekben türköződő érzelmeket dolgozza fel. Ennek célja, hogy az anyák idegrendszere felkészüljön a csemetével való kötődés kialakítására” – tette hozzá a szakértő.

A kutatók 39 terhes nő és kismama agyi aktivitását kísérték figyelemmel, amint azok felnőttek és csecsemők pozitív és negatív érzelmeket mutató arcképeit nézegették. A vizsgálat során olyan fotókat használtak föl, amelyeknél egy semleges és egy érzelmet tükröző arcfelet montíroztak össze, hogy kiderüljön, melyik agyi régió dolgozza fel a pozitív és a negatív érzéseket. „Korábbi értekezésekből már tudjuk, hogy a várandós nők érzékenyebbek az érzelemkifejezésre, főleg, amikor csecsemőarcot látnak. Azt is tudjuk, hogy a szülés utáni depresszió egyik oka lehet, hogy a saját gyermekük reakcióit negatívabbnak látják, mint amilyenek. Jelen kutatás fontos lépés afelé, hogy megértsük az anya-gyermek kapcsolat biológiai hátterét” – összegezte Dr. Bourne.


Forrás: Medipress
2014. 05. 14.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés