2024. Április 20. szombat
Évtizedeken át élt azt a nézet, miszerint minél inkább beleszólnak a szülők gyermekük párkapcsolatába, annál erősebb lesz a pár közötti kötelék. Az utóbbi időben azonban egyre több tudományos cikk születik, melyek rácáfolnak erre a megállapításra, sőt egyenesen az ellenkezőjét állítják.

Egyes tanulmányok szerint például, ha valakinek a családja vagy a baráti társasága nem fogadja el az illető választását, azt bizony megsínyli a kapcsolat, sőt a benne levő felek egészsége is. Sőt, azt is kimutatták, hogy ha valaki azt érzékeli, hogy párkapcsolatát környezete nem nézi jó szemmel, kevésbé lesz elkötelezett a párja iránt, és megnő a valószínűsége annak, hogy egy éven belül szakítani fognak.

A Social Psychology című lapban közzétett vizsgálat során 396 párkapcsolatban levő felnőttet figyeltek meg, akik egy része házasságban élt, másik része még az együtt járás időszakában volt, és mindannyiukkal elvégeztek négy hónap eltéréssel egy-egy felmérést. Első alkalommal arról kellett beszámolniuk, szüleik mennyire örültek a kapcsolatuknak, illetve milyen mértékben folytak bele kettőjük életébe, második alkalommal pedig arról, hogy milyennek látják kapcsolatuk minőségét, mennyire szeretik párjukat és mennyire érzik, hogy őket szereti a párjuk.

Az eredmények azt mutatták, hogy minél támogatóbb volt a szülői háttér, annál erősebb volt a párok közötti kötelék, viszont minél jobban beavatkoztak a szülők a kapcsolatba, annál kevésbé ragaszkodtak egymáshoz a párok. Érdekes, hogy míg előbbi tény mind a házas, mind az együtt járó párokra igaz volt, utóbbi csupán a házasok esetében volt tényező, az együtt járók esetében nem befolyásolt semmit.


Forrás: Medipress
2014. 07. 08.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés