2024. Április 18. csütörtök
Valentin-nap táján a szinglik többsége sajnálni kezdi magát és irigykedve néz azokra, akiknek van kivel ünnepelniük. Szakértők szerint azonban aggodalomra semmi ok, az egyedüllét ugyanis bizonyos tekintetben akár még jót is tehet az embernek.

Amint azt John Cacioppoat, a Chicago Egyetem kutatója a Cognition & Emotion című lapban kifejtette, az elmúlt évtizedekben a korábbiaktól egészen eltérő kép alakult ki az emberekben a magányról, és bár elsőre talán úgy tűnhet, hogy az egyedüllétben nincsen semmi jó, valójában éppen ez az érzés hoz létre olyan alkalmazkodó képességet az emberben, melynek segítségével elboldogul egy adott környezetben, sőt sokan éppen a magány hatására keresnek új kapcsolatokat, illetve vágnak bele valamilyen társas tevékenységbe, hobbiba vagy sportba.

Van azért persze negatív hozadéka is a magánynak, a környezet ugyanis többnyire rosszabbul értékeli az egyedülállókat, ami esetenként tovább erősítheti bennük a már amúgy is meglévő elszigeteltség érzést. Egy felmérés szerint a megkérdezettek többsége az ellenkező neműek közül azokat, akiket magányosnak vélt, általában kevésbé tartotta barátságosnak, és így ő maga is barátságtalanabbul viszonyult hozzájuk, mint azokhoz, akikről azt feltételezte, hogy van társuk. A szakemberek ugyanakkor arról is beszámoltak, hogy sok sportrajongót is éppen a magány érzése vesz rá arra, hogy odaálljon egy csapat mögé, és annak szurkolótáborát erősítse, mert így erősödik bennük a valahová tartozás érzése, ami iránt a vágy minden emberben megvan, hiszen alapvetően mégiscsak társas lények vagyunk.


Forrás: Medipress
2014. 02. 17.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés