2020. Május 27. szerda

Ki kaphat szervet?

Mint ahogy donornak sem alkalmas mindenki, az idegen szerv befogadását is kizárják egyes tényezők. Ezek lehetnek fertőzések (HIV, tbc), bizonyos daganatterápiás kezelések, krónikus szív-érrendszeri betegségek (például előrehaladott érelmeszesedés), kóros elhízás, magas életkor.

A transzplantáció szigorúan szabályozott folyamatának fontos lépése a rendelkezésre álló donorszervhez a megfelelő recipiens kiválasztása. Ehhez olyan szempontokat vesznek figyelembe, mint a két személy vércsoportja, szöveti és immunológia hasonlósága, illetve igyekeznek törekedni arra is, hogy azonos neműek, valamint hasonló életkorúak és testalkatúak legyenek.

szervátültetés, transzplantáció

Hogyan zajlik a szervátültetés?

A szervátültetés konkrét folyamata a szervek kivételével kezdődik. Kadáver donor esetében az agyhalál megállapítása után folyamatos monitorozás mellett mesterséges módon – lélegeztetés és gyógyszerek segítségével – fenntartják a keringést és a test hőmérsékletét, a szervek működését. A szervek kivételét a lehető leghamarabb meg kell kezdeni, ami több sebészcsoport összehangolt munkájával valósul meg, ugyanolyan műtéti körülmények között, mint más, élő páciensen végzett beavatkozásnál.

A test felnyitása után átmossák és egyúttal le is hűtik a szerveket, kiemelés után pedig konzerváló oldatban, speciális tartályban és hűtőtáskában, jég között tárolják és szállítják őket. A hűtéssel csökkentik a szerv oxigénigényét és anyagcseréjét, amivel megőrizhető működőképessége a beültetésig eltelt idő alatt, ami igen korlátozottan áll rendelkezésre. A szervek „eltarthatósági” ideje viszonylag rövid: a szív, a tüdő és a hasnyálmirigy esetében mindössze 4-6 óra; a legtovább, maximum 36 órán át a veséket lehet tárolni.

Egyre gyakoribb az ún. multiorgan, azaz több szervet érintő szervátültetés, ehhez az összes, átültetésre alkalmas szervet kiemelik.

A beültetés során a recipiens szervezetéből nem minden esetben távolítják el a „használhatatlan” szervet: például a kombinált vese- és hasnyálmirigy-átültetéskor a donorszervek azok mellé kerülnek.

Élet a transzplantáciú után

Az átültetés sok szempontból megváltoztatja az átültetettek életét. Megnő várható élettartamuk, megszabadulnak az állandó kezelések terhétől – bár rendszeres kontrollvizsgálatokra továbbra is szükségük van –, visszanyerik önellátó képességüket, visszatérhetnek korábbi életükhöz, ideális esetben munkájukhoz is.

Ugyanakkor fegyelmezett életvitelt kell folytatniuk, be kell tartani az előírt gyógyszerek szedésének szigorú szabályait és a javasolt diétát, illetve további, életmódjukra vonatkozó előírásokat. Számolniuk kell a szövődmények veszélyével: maga a műtéti beavatkozás is kockázatokat rejthet, és az átültetést szükségessé tevő alapbetegség is okozhatott korábban olyan károkat, amelyek a későbbi egészségre is kihatnak – ilyen például a vesebetegség érrendszert károsító hatása.

A legrettegettebb veszély a kilökődésé, hogy a szervezet nem fogadja el az idegen szöveteket, és az immunrendszer megtámadja. Ez még nagy fokú szöveti egyezés esetén is bekövetkezhet, akár már a beültetés során, de hetekkel vagy évekkel később is. Ennek megakadályozására az átültetetteknek hosszú távon ún. immunszuppresszáns, azaz az immunrendszer reakcióit elnyomó szereket kell szedniük. Ez sajnos további veszélyeket hordoz: a csökkent védelem miatt az megnő a fertőzések iránti fogékonyság, amelyek sokkal súlyosabb tüneteket okozhatnak, mint az egészségesek esetében. Ezzel az átültetetteknek életük végéig számolniuk kell.

A szervezettség létfontosságú

Ahhoz, hogy a rászorulók minél előbb alkalmas szervhez jussanak, és a lehetséges donorok szervei ne vesszenek kárba, az őket gondozó, valamint a transzplantációt végző intézmények összehangolt munkájára van szükség.

Az új szervre szoruló betegeket ún. transzplantációs várólistákon tartják nyilván. Ezekre kezelőorvosa javaslata alapján az kerülhet fel, akit az illetékes Transzplantációs Bizottság szervátültetésre alkalmasnak tart. A betegeket kezelő intézmények – a Budapesten, Pécsett, Szegeden és Debrecenben lévő transzplantációs centrumok – által összeírt listákat az Országos Vérellátó Szolgálat Központja összegzi egy központi várólistán.

Amikor egy kórházban ápolt, súlyos állapotú betegen az agyhalál jeleit észlelik, beindul az ún. szervriadó szigorúan szabályozott folyamata. Az intézmény jelentést tesz a potenciális donorról a Szervkoordinációs Irodának. A betegről közölt adatok alapján felmérik, hogy alkalmas-e szervdonornak, illetve szervei megfelelőek-e átültetés céljára. Az Iroda koordinátorain keresztül jelzi a donorszerv felbukkanását a Transzplantációs Centrumoknak, ahol eldöntik, hogy a szervet ki kaphatja. A kivételt és a beültetést is itt végzik.

Kevés a donor

Világszerte egyre többen szorulnak szervátültetésre, de a donorszervek és az élő donorok száma ezt a növekvő igényt nem képes követni, így jelentősen nőhet a várólistán eltöltött átlagos várakozási idő, amely a beteg és a beültetett szerv túlélését is hátrányosan befolyásolja. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) adatai szerint a transzplantációs várólistákra egy év során több mint kétszer annyi beteg kerül fel, mint ahányan sikeres szervátültetést követően lekerülnek róluk.

A világméretű probléma Magyarországot is sújtja, az adatok hasonlóak a WHO és az Európai Unió által közöltekhez: a szükségeshez képest alacsony a megvalósult transzplantációk száma – ez évente 300-400 esetet jelent. (2008-ban 333 szervátültetés valósult meg.) Egy napra lebontva több mint kétszer annyi magyar biztosított vár szervátültetésre transzplantációs várólistán, mint ahány átültetés történik egy egész év során. Lemaradásunkat jól példázza, hogy miközben nálunk egymillió lakosra átlagosan 15 donor jut, addig a donációs aktivitást tekintve európai éllovas Spanyolországban ez a szám 30 felett van, pedig arányaiban ott sincs több potenciális szervdonor.

Ugyan az elmúlt években kis mértékben nőtt az élő donoros átültetések aránya, de még így sem elegendő mértékben, ráadásul a kadáver donoros esetek száma csökkent: 2007-ben az előző évihez képest 14,7%-kal, 2008-ban pedig további 2%-kal, a szakemberek pedig a következőkben is ezt a tendenciát jósolják.

A Szervkoordinációs Iroda adatai szerint az összes mérhető szempontot figyelembe véve a donorszám csak a fele a lehetségesnek, aminek több oka van. Az egyik ok a lakosság rossz egészségügyi állapota, ami miatt az elhunytak szervei sokszor nem megfelelő minőségűek ahhoz, hogy átültethessék őket. A közhiedelemmel ellentétben a donorok többsége nem a balesetek áldozatai közül kerül ki: 2008-ban a kadáver donorok közel 60%-a agyi érkatasztrófa (stroke) miatt halt meg, és csak egyharmaduk volt traumás koponyasérült. Utóbbiak száma a közlekedésbiztonság javulása miatt várhatóan még inkább csökkenni fog.

Mihály Sándor szerint a szervátültetések alacsony számában szerepet játszik még az alacsony adakozási készség, valamint az egészségügyi dolgozók és a lakosság tájékozatlansága is. Sokan nincsenek tisztában például az agyhalál és a feltételezett beleegyezés fogalmával, ezért amikor agyhalott hozzátartozójuk sorsáról kell dönteniük, nem egyeznek bele a transzplantációba, pedig ezzel akár több ember életét is megmenthetnék.


Szerző: Zsadon Sára

« első‹ előző1.  |  2.  |  
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés