2024. Március 28. csütörtök
Az ellenségeskedő természetű embereknek, különösen ha személyiségük túlzottan és indokolatlanul versengő és agresszív, jelentősen nagyobb a kockázatuk arra, hogy szélütést vagy szívrohamot kapjanak – állapították meg amerikai kutatók.

Egy nagyobb tanulmány már korábban is rámutatott arra, hogy a düh, az ellenséges megnyilvánulás 19 százalékkal fokozza a koszorúér-betegség kockázatát egészséges emberekben.

személyiség, szív-érrendszeri

Az amerikai Angelina R. Sutin és munkacsoportja évek óta vizsgálja négy szardíniai falu lakóit. Elsősorban azt elemzik, hogy az ott lakók szív- és érrendszeri betegségei milyen módon és mértékben függnek össze a pszichés tulajdonságokkal. Az átlagosan 42 éves vizsgálati alanyok személyisége – hogy mennyire egyetértők vagy bizalmatlanok, ellenségesek vagy barátságosak – mellett egészségi állapotukat is felmérték, például a nyaki ütőér ultrahangos vizsgálatával, amellyel a szív- és érrendszeri események kockázatát meg lehet ítélni.

A nyaki ütőér rétegeinek aránya már fiatal korban kifejezetten kórosnak bizonyult azoknál, akik az ellenségeskedő, agresszív csoporthoz tartoztak. A vizsgálatokat három évvel később megismételve ezekben az emberekben az eredmény tovább romlott. A legellenségesebb személyiségűek mérési adatai átlagosan 40 százalékkal fokozódtak.

A Hypertension szakfolyóirat közölt tanulmány azt a fontos megfigyelést is közölte, hogy a férfiak erei belső felszínének rétegei vastagabbak, mint a nőké, de az utóbbiak közül azok, akiknek a lelkivilága agresszív, ugyanolyan erekkel élnek, mint a hasonló természetű férfiak – vagyis hasonlóan növekedett kockázatuk az infarktusra, agyi katasztrófára, mint az erősebb nem képviselőinek.


Forrás: MTI
2010. 09. 27.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés