2020. Július 10. péntek
Sokan úgy vélik, hogy a szívroham gyakorisága döntően az örökletes tényezőktől, a bőrszíntől vagy a földrajzi környezettől függ, ám egy világméretű vizsgálat tanúsága szerint az előbbieknél nagyobb szerepe van az ülő életmódnak.

A halál első számú okát ma már szerte a világon a szív-és érrendszeri betegségek jelentik. Minden második ember szívbetegség vagy agyi katasztrófa következtében fejezi be életét. Ennek okait kutatta egy nemzetközi munkacsoport 52 országban az INTERHEART tanulmány keretében Claes Held finn professzor vezetésével.

stroke

A kutatók 30 ezer embert vizsgáltak, akik közül tízezernél is több, első szívinfarktusukon átesett szívbeteg volt, míg a többi résztvevőnek semmiféle szívpanasza nem volt, ők képezték a kontrollcsoportot. A vizsgálat döntően azzal foglalkozott, hogy a rendszeres fizikai terhelés, akár kötelességszerű fizikai munka gyanánt, akár szórakoztató testmozgás, sport formájában milyen módon és mértékben játszhat szerepet a szívroham megelőzésében.

Valamennyi vizsgálati alany életmódját, életvitelét részletesen megkérdezték. Alapvető kérdés volt, hogy ülőmunkát végeznek-e, munka közben járniuk is kell, sőt kifejezetten fizikai munkával foglalkoznak. Még azt is tudakolták, hogy munka közben gyalogolnak-e emelkedőn fölfelé, szükség van-e időnként nagy súlyok emelgetésére, vagy a munkahelyen mindvégig keményen kell dolgozniuk.

Rögzítették továbbá, hogy szabad idejüket hogyan töltik: üldögélve tévénézéssel, olvasással, könnyű testmozgással, mint horgászás vagy séta. Mérsékelten terhelő mozgással, mint biciklizés vagy hetenként legalább négy órányi kertészkedés, illetve lendületes sporttal: például foci vagy terepfutás.  

szakemberek kimutatták, hogy a fizikai aktivitás, akár munkaidőben, akár szórakozásként csökkentette a szívroham kockázatát minden vizsgált országban. A kemény fizikai munkának ilyen kedvező hatása nem volt. Fontos felismerés, hogy akinek van autója vagy tévéje, annál lényegesen nagyobb az infarktus kockázata, mint az ezek egyikével sem rendelkezőknél. Persze a rendszeres, laza mozgásprogram ezt a veszélyt kivédheti.


Forrás: MTI
2012. 03. 16.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés